NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

2012 – Világvége?

Ihracska Hajnalka


 
 
 

Ahogy közeleg a december, egyre inkább foglalkoztat mindenkit, vajon tényleg jön a világvége? Előre pontosan nem tudták még megállapítani mi is fog történni, csak feltételezések vannak. Egyáltalán fog történni valami?

Egyesek a vég jelének veszik a gazdasági válságot, az egyre sűrűbben megjelenő természeti katasztrófákat. Alapul szolgálhatott az a tényező is, hogy a Maja naptár csak 2012-ig íródott.  A világ keletkezése a Gergely-naptár szerint 3114. augusztus 11. időszámításunk előtt volt és a vége pedig 2012. december 21.-én lesz a maják szerint. Egy nappal később már egy új időszámítás lenne, mintha a Föld újjá születne. David Stuart (az legnagyobb élő maja kutató) szerint, nevetségesnek tartják, hogy a maják világvégére gondoltak volna. Egyes hírek szerint találtak már olyan maja naptárat, ami tovább számolja az éveket, mint 2012.

Nem régtől olvasható egy új hír az interneten, ami szerint a NASA bejelentette,  hogy nemsokára a Föld belemegy a „null síkba“. A „null sík” egy létező sík, ahol nincs áram és ahol semmilyen tárgyban nem működik az elektromosság. A hírek szerint 21.-én 10 órakor (moszkvai idő szerint) pár perc alatt elsötétül és elcsendesedik a világ. Nem lesz se telefon, se internet, de semmilyen fény sem. Ajánlott lesz már 20.-án a városokból kiköltözni, mert a váratlan sötétség nagy zűrzavart okozhat. Felhívják figyelmünket, hogy ne essünk kétségbe és vonuljunk biztonságos helyre.

 

Ezek csak feltételezések. Lehet nem fog történni semmi? A jósnők csak pozitív dolgokra hívják fel figyelmünket. Akár hogy is történik, lehetőség fog nyílni, hogy lépéseket tegyünk a spirituális változás felé.

 
 






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!