NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

A BMW kikezd a Teslával?

Potter


Többen is próbálkoztak már elektromos és hibrid luxusautók bevezetésével, de eddig csak a Tesla Motors ért el némi sikert. A BMW alacsony emissziójú i modelljeit azonban elég jól fogadta a piac ahhoz, hogy kibővítsék a kínálatot, és ha minden igaz, a németek aTesla Model S közvetlen vetélytársán dolgoznak.

Úgy hallani, a következő i modell az eddig soha nem használt 9-es sorszámot kapja majd, és az i8-as főegységei köré épül majd. Ám a szűkös, kétajtós karosszériát megnyújtják és kibővítik, így a Tesla Model S-hez hasonló sportos négyajtóst alakíthatnak ki. Úgy hallani, első körben maradnának az aktuális i8 hajtásláncnál, amely egy 1,5 literes, háromhengeres turbómotorból és egy villanymotorból áll, amelyek együttesen 362 lóerősek. Ez a teljesítmény a hosszabb autó számára is bőségesen elegendő lehet. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a későbbiekben készül tisztán elektromos változat is. Természetesen a négyajtós is karbonszálas karosszériával készül majd, ahogy mindkét eddig bemutatott i modell, így a nagy Li-ion akkumulátorokkal együtt is alacsonyan tarthatják az autó tömegét.

Hasonló elrendezéssel korábban a Fisker próbálkozott, de a bevezetés nem sikerült valami jól, amibe a kis cég bele is bukott. A BMW esetében azonban sokkal csekélyebb a kockázat, hisz a jól csengő márkanévvel már eddig is szinte mindent el tudtak adni.

forrás: totalcar.hu






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!