NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

A piros labda

Martina Mortimer


A nagyváros szélén, annak is a közepén élt egy pici tigris, Kleó. Más volt, mint a többi társa, szégyellős, visszahúzódzkodó kölyök. Naphosszat a szobájában ült, lapozgatta a képeskönyveit, közben arról álmodozott, hogy egyszer majd neki is szól a többi, korabeli állat: gyere Kleó, labdázz velünk! De sajnos nem így történt. Pedig volt ám a tigrisnek egy gyönyörű, piros labdája, telis tele fehér pöttyökkel. Szívesen labdázott volna másokkal is. Édesanyja gyakran kérdezte, miért nem megy játszani a többiekkel? Kleó nem merte bevallani, hogy még soha, senki nem szólt neki. Helyette azt válaszolta: most nincs kedvem. Így történt egy meleg nyári napon is…

- Szívecském, miért ülsz a szobádban? Miért nem mész ki a játszótérre a többiekhez? – kérdezte mamája. – Nincs kedvem. Különben sem szeretek játszani. A játék csak dedósoknak való, én pedig nem vagyok az – jelentette ki Kleó, s közben könnybe lábadt a szeme. Anyja látta, hogy baj van, ezért odament hozzá, megölelte, megsimogatta.  Néhány bíztató szót mondott és elhatározta: kimegy sétálni kölykével. Megfogta a mancsát és vezette. – Gyere, megnézzük, hogy jön-e már haza édesapád?

Kleó nem akart menni, de erőt vett magán. Tudta, hogyha meglátja a többi kölyköt, rosszul fogja érezni magát. A kapuhoz érve nem hitt a szemének, mert sokkal több gyermek játszott, mint amennyi szerinte a környéken élt. Ráadásul volt egy nagyon jó játszótér is, szemben a házukkal. Mászókával, hintákkal, homokozóval, csúszdával, és egyéb játékszerekkel. Kleónak felcsillant a szeme, még jobban vágyódott oda, mint eddig. Erősen szorította édesanyja kezét, közben titkon remélte jön valaki és megszólítja.

Eszébe jutott az a szép piros labda. Be is szaladt érte az udvarra. Kezében a labdával felszabadultabb volt. Kikukucskált anyja szoknyája mögül és látta, hogy jön egy csapat kislány.

– Csókolom Manci néni, szia, Kleó! – kiáltották. A tigris nem hitt a fülének. – Honnan tudják a nevem? – kérdezte csodálkozva. Az anyukája csak mosolygott, közben a lányok odamentek Kleóhoz. – De szép piros labdád van! Még nem is láttam ilyet – mondta az egyik. – Játszhatunk mi is vele? – kérdezte a másik. Kleó egy kicsit szégyellősen adott „igenlő” választ. A lányok megfogták a mancsait és húzták is a játszótér felé. Közben néhányan már dobálták is a nagy piros labdát. Szinte mindegyik megjegyezte: neki is jó lenne ilyen. Kleó azt mondta, ott van az övé, játszanak vele, nem kell másikat venni. A játszótéren a kis tigris elcsodálkozott, hogy mennyi játékszer bújt a bokrok mögé. Sietett kipróbálni mindet. Közben megjöttek a fiúk, és kezdtek gúnyolódni. – Kis pisis, a lányokkal játszik, biztos szerelmes valamelyikbe – mondták nevetve a fiúk Kleóra mutogatva. – Ééénnn? – kérdezte meghökkenve Kleó, majd hegykén válaszolt. – Nem ismertek és máris véleményt mondotok rólam? Szégyelljétek magatokat! Biztosan ti vagytok szerelmesek a lányokba és irigylitek, hogy velem játszanak – mondta.

Az állatok nagyon elszégyellték magukat. A lányok is, hiszen eddig bármikor alkalmuk lett volna szólni Kleónak, mégsem tették. Megfogadták, ezután nem fognak egyik állatról sem véleményt mondani, amíg nem ismerik. Szólnak mindenkinek, hogy játszanak együtt, érezzék jól magukat, mert a gyermekkor a világon a legszebb, és amilyen szép, olyan rövid is!






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!