NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Alamizsna a koldustól

Pete László Miklós


A címről, gondolom, mindenkinek Móricz Hét krajcár című elbeszélése jut az eszébe…

Másról van itt szó, talán a Móricz pályaindító novellájának alaphelyzeténél is ironikusabb szituációról.

Az egyiptomi mameluk szultán birodalmát 1260-ban a mongol Hülegü támadása fenyegette. A mongolok ekkor özönlötték el  Közép-Ázsiát, utána Mezopotámiát. Az egykor virágzó Kétfolyam vidéke az ő esztelen pusztításuk nyomán vált sivataggá.

Az egyiptomi mameluk hadak erősek voltak, de pénz nélkül nemigen lehetett őket egybetartani. Később Ajn Dzsalut mellett pozdorjává verték  Hülegü mongol hadait, és a világtörténelemben ők voltak az elsők, akik megállították a Dzsingisz óta legyőzhetetlennek számító vérszomjas hordák invázióját.

A szultán azonban pénzszűkében volt, és kétségbeesetten kereste az anyagi segítség lehetőségét.

Ekkor jelentették neki, hogy él Kairó városában egy koldus, aki kincsek garmadáját birtokolja. A szultán először jót nevetett, azt hitte, ugratják. A tanácsadók azonban kitartottak a különös hír mellett:

- Hidd el, kegyelmes szultán! Egy ütött-kopott külvárosi házban akkora halom kincse van, hogy egész fővárosodat megvásárolhatná belőle. Évekig lehetne abból fizetni egy, a miénknél lényegesen nagyobb sereg zsoldját is. A koldus azonban semmit sem kezd a sok kinccsel és pénzzel, csak felhalmozta, és negyven hatalmas szelindekkel őrizteti. A kutyák darabokra tépnek bárkit, aki belép az udvarba. A vén koldus meg képes nap mint nap rongyokba öltözni, és a piactéren koldulni.

A szultán a fejét csóválta.

- Küldjetek üzenetet a vén koldusnak! Este meglátogatom! A kutyáit kösse meg, vagy zárja be, ha nem akarja, hogy bajuk essen!

Így is lett: az udvar legnagyobb csodálkozására a szultán látogatást tett a város leghírhedtebb koldusánál.

Még nagyobb lett a csodálkozás, amikor a kincseket megpillantották. A toprongyos vén koldus gazdagabb volt, mint a szultán. Sokkal gazdagabb! Senki sem értette azonban, miért koldul, miért jár rongyokban, és miért lakik egy félig romos házban, egyedül, csak a kutyái társaságában.

A szultán látta, hogy különccel van dolga, de reménykedett benne, hogy képes lesz vele zöldágra vergődni.

- Szereted a hazádat, öreg? – szólította meg.

A koldus gyanakodva nézett rá, és nem felelt.

A szultán vállat vont.

- Az országot veszély fenyegeti – kezdte aztán. – és nekem pénzre van szükségem, hogy megfelelő hadsereget állíthassak az ellenséggel szembe. Kölcsönkérném ezt mind – a kincsre mutatott. – Hiánytalanul megadom, ha legyőztük a mongolokat. Viszonzásképpen palotát fogok ajándékozni neked, és ötszáz képzett rabszolgát, akik kényelmessé teszik az életedet.

- És ha nem győzöl. felség? – kérdezte szemtelenül a koldus. – Akkor mi lesz a kincsemmel?

- Mi lenne? – fortyant fel az uralkodó. – Akkor nem lesz rá szükséged, mert az ellenség úgyis elrabolja, téged pedig megöl vagy rabszolgaságra vet.

A koldus mohó arcot vágott.

- Rendben van, felség, – kezdte sóvár pillantással. – De beszéljünk a kamatról.

A szultán azt hitte, rosszul érti. Az udvaroncok gúnyosan mosolyogtak.

- Hogy micsodáról?

A koldus gonoszul mosolygott.

- A kamatról, felség.

- Micsodáról?

- A kamatról, felség! – a koldus most már nyeregben érezte magát. – Ingyen nem adom a pénzem! Hány százalékra gondoltál?

- A hazádról van szó, ember! – türelmetlenkedett a szultán.

- Meg a kamatról, felség. Hány százalék?

A szultánt elfutotta a pulykaméreg:

- Nem fizetek kamatot! Huncut vasat se! A te hazádat is védem!

A koldus azt képzelte, tovább alkudozhat:

- Ha nincs kamat, semmit sem kapsz tőlem felség. Hetvenöt százalékra gondoltam. Háromnegyed. Ha győzöl, játszva visszafizeted.

Az udvaroncok felháborodva morajlottak fel.

A szultán szúrós szemmel nézett a vén koldusra.

- Nem fizetek kamatot!

- Akkor nincs üzlet, felség!

A szultán szeme nagyot villant.

- Ez az utolsó szavad?

A vén koldus nem érzékelte a változást.

- Ez, felség! – vágta rá magabiztosan.

A szultán intett a vezírjének:

- Ez az ember mától ellátást kap az udvartól, de nem teheti be a lábát a palotámba.

A vezír bólintott.

- Többé nem koldulhat.

A koldus kihúzta magát. A következő pillanatban azonban lehervadt a mosoly az arcáról.

- A kincsét lefoglalom a haza nevében! Egy vasat se fizetek neki vissza.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!