NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Csúcson a Chelsea

Balassa Daniel


A tavalyi Bajnokok Ligája győztese idén az Európa Ligát is besöpörte, miután 2-1-re győzött Amszterdamban.
Mindkét együttesnek rendkívül fontos volt, hogy bezsebelje a trófeát, hiszen a Benfica valószínűleg a hétvégén bukta el a bajnoki címet, a Chelsea pedig harmadiknál már nem végezhet jobb helyen a Premier League-ben. A portugálok kezdtek jobban, taktikus és ötletes futballal beszorították a Chelsea-t, és 35 percig uralták a mérkőzést. Ezt követően kicsit kijöttek az angolok, de a félidő végéig nem született gól. Bár a Benfica futballozott jobban (és hagyott ki sok helyzetet), az előző Bajnokok Ligája döntőből kiindulva sejteni lehetett, hogy az angolok csak a megfelelő alkalomra várnak. Ez az 59. percben jött el, amikor Cech kidobásával Torres a kapuig gyalogolt, és ha már ott volt, belőtte a Chelsea vezető gólját. Nyolc percet kellett várni, hogy a Benfica egyenlítsen, Azpilicueta kezezett a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig a paraguayi Cardozo váltotta gólra. A mérkőzés utolsó húsz percére aztán a Chelsea mozgósítja rejtett tartalékait. Több ígéretes akció hal el a portugálok kapuja előtt, majd a 93. percben Braniszlav Ivanovics talpra ugrasztja a kékek szurkolóit, miután egy szöglet után a kapuba fejel. A vége 2-1-es angol győzelem, Rafa Benítez edző megszerezte a Chelsea-nek az Európa Liga trófeát. Az persze nyílt titok, hogy ez sem lesz elég ahhoz, hogy a klubnál folytathassa a munkát.

Ünnepelnek a kékek






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!