NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Erős emberek

Gy. Horvath Karoly



Gondolatok a konyhában

Legifjabb unokaöcsém nagy napján idén részt vehettem a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola ballagási ünnepségén Veszprémben. Több okból is katartikus élmény volt. Felemelő volt látni a sok tehetséges fiatalt, akik alkotni, teremteni készülnek, megdőlt az a közhely, hogy ha egy ballagási ünnepséget láttál, akkor az összeset láttad. Az igazgató úr cseppet sem sablonos ünnepi beszédéből idézek most egy részletet, emlékezetből, elnézést a pontatlanságért. „Néhány napja, mikor nálam voltatok, ahogy láttalak titeket egymásba kapaszkodva, az a gondolatom támadt, hogy baj van. Akkor szoktunk egymásba kapaszkodni, amikor baj van. Próbálunk a másik emberből erőt meríteni. Amikor nincs ott senki, akkor csak saját magunkba tudunk kapaszkodni, magunkból merítjük az erőt, én például azért állok most itt ilyen magabiztosan, hogy ne tudjátok mennyire bizonytalan vagyok abban, hogy ezt a beszédet el tudom-e mondani.” Ez a beszéd jutott eszembe, mikor ezen az íráson gondolkodtam.IMG_0678

Vannak köztünk olyan emberek, akik ritkán kapaszkodnak másba. Erősnek látszanak, magabiztosnak. Másokat megnyugtatja a társaságuk, biztonságérzetet adnak. Mások szívesen támaszkodnak rájuk. Magabiztosnak látszanak, erősnek. Szinte kisebbségi érzést váltanak ki a környezetükből. Irigylik őket, hiszen ők annyira erősek, és bizonyára könnyebb nekik az élet. A jég hátán is megélnek. Az erős emberek nem panaszkodnak, és a környezetük hajlamos azt gondolni, hogy nincs problémájuk, hiszen nem panaszkodnak. Ezért aztán az erős embereket elhanyagolják. Ritkán gondolnak rájuk, amikor minden rendben van. Kimaradnak a névsorból, mikor valami jót osztanak. Hiszen ők nincsenek rászorulva, a jég hátán is megélnek, nem? Ők akkor kerülnek képbe, mikor valakiből erőt kell meríteni. Mikor valakibe jó belekapaszkodni.

Pedig ők is csak emberek. Semmiből sem jutott nekik több, mint bárki másnak. Az erős emberek rettenetes magányosak, hiszen csak magukra számíthatnak. Mikor valakibe jó volna belekapaszkodni, valakiből erőt meríteni, akkor nincs senki a közelükben. Saját magukban keresik meg az erőt. Mikor másoknak van szükségük az erejükre, boldogan segítenek. Hiszen addig nincsenek egyedül. Van kivel osztozkodni örömön, bánaton. Ám hamar magukra maradnak. Mert ki gondol arra, hogy bármiben hiányt szenvedhet egy erős ember? Ki gondol arra, hogy ők is törődésre vágynak, hogy nekik is fájhat valami ott belül? Az élet nekik is nehéz, sőt, nekik a legnehezebb. Mert felnéznek rájuk, mikor a padlón vannak, megközelíthetetlennek vélik, távolról csodálják. Ugyan, ki merne zavarni egy erős embert? Ej, a látszat, ez az ostoba látszat, folyton csal.


Gondolatok a konyhában






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!