NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Ezoterikus vadhajtások

Gy. Horvath Karoly



 

Gondolatok a konyhában

 

Korábban, mikor a „Tiszta forrás” című cikket írtam, gondolataimban felmerült, megfogalmazódott néhány negatív példa is. Úgy gondoltam, ez a témakör megér egy önálló írást.

Egyre többen érdeklődnek a spiritualitás, a misztika, az ezotéria iránt. Ahol kereslet van, ott megjelenik a kínálat is, számos vállalkozás, magazin megél abból, hogy ezeket az igényeket kiszolgálja. Tanfolyamok, kurzusok kínálják a tudást, ahogy bőség van valódi és önjelölt mesterekből is. Nagy a zűrzavar, és ez kedvez a zavarosban halászóknak. Kitűnő üzleti lehetőség ezoterikus tanítónak lenni. Újságcikkekben olvasni arról, hogy elsősorban a középkorú nők nyitottak az ezotériára. E feltevés alapja az, hogy a tanfolyamokra, és a meditációs táborokba leginkább ők iratkoznak be. Ez nem véletlen. Ezek a középkorú nők már felnevelték gyerekeiket, vagy meg sem szülték azokat. Szabadidejük egyre több, párkapcsolatukból már kihűlt a szenvedély, vagy nincs is egyáltalán. Félnek az öregedéstől. Ezeken a tanfolyamokon pedig kapnak valami olyant, ami által fontosnak érezhetik magukat. Hallanak olyan dolgokat is a pénzükért, amit hallani akarnak. Női ébredésről beszélnek a tanítók, azt mondják, az ő ébredésük teszi jobbá a világot, és ez kellemesen hangzó tanítás.

De vajon szükség van-e ezekre a tanfolyamokra? Használnak, vagy ártanak-e inkább? Internetes fórumokon feltettem egy kérdést: Gyakran hallom azt a kifejezést, hogy “spirituális vezető”, de ezt a fogalmat nem tudom értelmezni. Vezetőre szüksége van a cégeknek, az egyesületeknek, a katonáknak, a járműveknek a birkáknak és az elektromos áramnak, de a spirituális embereknek nincsen. Akkor mi is az a spirituális vezető? A többség arra szavazott, hogy spirituális vezető az, aki a gyengéknek, a kezdőknek segít elindulni az úton, és nagyon is szükség van rájuk. Nem tudom, így van-e. Nekem már az eleve gyanús, ha egy ember spirituális vezetőnek titulálja magát. Ez a tény már önmagában okot ad arra, hogy ne bízzak benne. Egyetlen fajta segítségnek látom létjogosultságát: aki most indul el az úton, azt rávezetni arra, hogy nincs szüksége vezetőre! Ne kint keresse azt, ami bent van!

Túl sok tudás túl könnyen hozzáférhető, és a habzsolás itt nem a gyomrot fekszi meg. Naponta találkozok olyan emberi megnyilvánulásokkal, amelyek arra utalnak, hogy túlképzett tanítvánnyal van dolgom. Teletömött fejjel, éretlen szellemmel cipeli a tudás terhét. Tud beszélni szeretetről, felemelkedésről, rezgésszintek változásáról, elfogadásról, de nem látom, hogy bármelyik megvalósult volna az életében. Tett egy lépést, de mielőtt megértette volna hol van, honnét hová jutott, már lépett is tovább. A fejében van az, ami a szívében tudna kicsírázni. Tanácsokat osztogat, mindenre tud valami bölcsességet, vitathatatlanul okos. Kár, hogy amit tud, azt nem éli.

Nemcsak ezoterikus körökben, de egyházakban, keresztyén gyülekezetekben is gyakori a jelenség. Keresztyének többnyire nem Istenben hisznek, hanem a Bibliában. Ha egy testvérük bajban van, rögtön hozzávágnak egy bibliai idézetet. Ezoterikus csoportokban úgyszintén, csak ők más forrásokból idéznek.

A túlképzett tanítvány előbb-utóbb ellentmondásokba keveredik. Tudja mit kell tennie, de azt is tudja, hogy állandóan elbukik, és ettől szenved, mindaddig, amíg nem tudja elfogadni saját esendőségét. Márpedig sokan egyáltalán nem jutnak el addig. Mert már saját magukkal szemben is elvárásokat támasztanak, rosszabb esetben még a tanítóik is elvárásokat fogalmaznak meg.

Kialakul az a fajta ellentmondás, hogy míg egyrészt rengeteg hasonló gondolkodású embert ismer meg a tanítvány, tán még barátokra is szert tesz, mégis magányos. Mert amikor igazán szüksége lenne a baráti szeretetre, nem azt kapja, hanem csak a hideg, száraz tudást, amire a „barátok” emlékeztetik. De az valahogy nem az igazi.

Spirituális beállítottságú hölgyek gyakran teszik fel azt a kérdést, mért nincs szerencséjük a párkapcsolat dolgában. Úgy gondolják azért, mert túl okosak, és nem is tévednek ebben. Mert iszonyú önállóak. Elboldogulnak egyedül is, de olyan ügyesen, hogy elfelejtenek szerepet osztani egy társnak. Annyira határozott elképzeléseik vannak, hogy ott már csak legfeljebb asszisztensnek van helye. Márpedig ahol a férfi feleslegesnek érzi magát, onnét odébb áll.

Most szólok, hogy általánosítani nem kell. Akikről most szó volt, ők csak a hangos kisebbség. A csendes többség nem olyan látványos. Akik nem hívják magukat se tanítónak, se tanítványnak, hanem a legnagyobb természetességgel élik meg a varázst. Nem kell beszélniük róla, mert az életük a példa.


 

Gondolatok a konyhában

 






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!