NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Fekete hóesés – XLVIII.

Pete László Miklós


NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Zrínyi Miklós a magyar politikai gondolkodás egyik legnagyobb alakja volt, páratlan és sokoldalú tehetség, akiben – a magyar történelemben igen ritka módon – egyesült az elméleti felkészültség és a gyakorlati rátermettség. Emellett kiváló hadvezér volt, de íróként és költőként is a legnagyobbak között a helye. Nem akad hozzá fogható a magyar történelemben.

A Zrínyi családban nemzedékek óta ápolták a dédapa, a Szigetvár ostrománál hősi halált halt Zrínyi Miklós emlékét. A család számára a néha szigetvári hős nemcsak a katonai becsület és önfeláldozás örök időkre szóló szimbóluma, volt, nemcsak „magyar Leonidász”, hanem sokkal több annál; tudatos áldozat, „Krisztus követője”, a keresztény Európa megmentője. A Zrínyi család véleménye szerintaz idősebb Zrínyi Miklós 1566-ban élete árán állította meg a török európai terjeszkedését Szigetvár falai alatt.

Ez a koncepció nem azért hat szokatlanul, mert teljesen légből kapott volna, hanem azért, mert a magyar történettudomány érdemben sohasem vizsgálta. Érdeklődésének homlokterében leginkább a végvárvonal fenntartása, annak költségei állnak, szerencsésebb esetekben a három részre szakadt ország társadalma, a török hódítás szociológiai következményei. Konstatálja, hogy a nagy török hódító hadjáratok Szulejmán Szigetvár alatt bekövetkezett halála után véget értek, az oszmánok egészen 1686-ig nem is próbálkoztak ilyesmivel. A miértet ritkán kutatja, legfeljebb találgat, vagy olyan teóriákat főz ki, amelyek a jelenből nézve szentesítenek, gyakorlatilag bebetonoznak valamit, ami a maga korában nem a „szükségszerű” végzet, hanem esetleg véletlenek összejátszásának, személyes gyengeségnek, esetlen kiválóságnak volt az eredménye.

Az „akciórádiusz-elmélet” egyenesen azt állítja, hogy a török hódítási lehetőségek végső határa csaknem milliméterre pontosan oda esett, ahol a hódítások véget értek. Hasonló teóriákat korábban a Római Birodalommal kapcsolatban fogalmaztak meg, igazából a mi történettudományunk is onnét importálta.

A hasonló teóriák jól hangzanak, mindegyik tetszetős; „fentről nézve” szépek, „akár a templomének”. Nagyon logikusak, ami mindig gyanút kelt, hiszen a történelem sohasem a formális logikával követhető egyenes elrendelés alapján működik, a históriában soha nincs olyan fontos jelenség, amelynek csak egyetlen oka lenne.

Közelebbről szemlélve kiderült, hogy az ilyesféle elméletek elnagyoltak, laposak, gondolkodásmódjuk meg többnyire dogmatikus. Csak a jelenből szemlélve tűnnek logikusnak vagy értelmesnek. Többnyire a modern ember „természetes” fölényérzetén alapulnak; kortárs tudósaink időnként úgy vélik, a múlt szereplői nem voltak képesek a saját korszakuk problémáit olyan mértékben átlátni, mint jelenünk okos szobatudósai. Szegény törököknek sejtelmük sem volt róla, hogy az akciórádiuszuk itt véget ér…

Az akciórádiusz azonban soha egyetlen magyar várat vagy falut sem védett meg a török ellen, ha nem volt, aki fegyverrel szegüljön szembe a hódító, vagy rabló támadókkal. A történelmet nem az utókor íróasztalai mellett kiagyalt gazdasági és politikai képletszerűségek egydimenziós mechanikája irányítja.

Nagyjából ennyit érnek a hasonló elméletek.

Vagy ennyit sem.

A török szultánok pontosan tisztában voltak azokkal a gazdasági, politikai, hírközlési, közigazgatási és egyéb nehézségekkel, amelyek az „akciórádiusz elméletek” érvrendszerének sarokpontjait alkotják. Az ő államuk azonban hódításon alapult, kizárólag hódítások által működhetett, azért igyekeztek az ilyesféle problémákat megoldani.

Nemegyszer helyezték át a birodalmuk súlypontját. Drinápoly (Edirne) éppen azért emelkedett fővárosi rangra, hogy az Európa felé irányuló hódító törekvések bázisa lehessen.

Nagy Szulejmán édesapja, Szelim szultán Egyiptom meghódítása érdekében szintén hasonló intézkedéseket hozott. A Nílus partján elterülő ország elvileg ugyancsak kiesett az oszmán birodalom „akciórádiuszából”, de a szultán a nehézségeket megoldotta, és elfoglalta Egyiptomot. Ebben a hadjáratban emelkedett nélkülözhetetlen csapatnemmé a török tábori tüzérség.

Ha Egyiptom sikeresen védekezik, a meghódítására irányuló oszmán kísérlet kudarcára való hivatkozás ma igen előkelő helyet foglalna el az akciórádiusz teóriák kiagyalóinak érvkészletében.

A Bécs elfoglalására induló Kara Musztafa nagyvezír is tervezett komoly átszervezéseket; hatalmi központot akart létrehozni Dél-Magyarország területén, csapatokat átteleltetni, és megteremteni az ehhez szükséges infrastruktúrát. Ha talpraesettebben irányítja Bécs ostromát, ha nem követ el hibákat, elfoglalhatta volna a várost a birodalmi és a lengyel hadak szeptemberi megérkezése előtt.

És ha Sobieski János lengyel király nem siet Bécs megsegítésére?

Ha Kara Musztafa beveszi Bécset, könnyen kiderülhetett volna, hogy a török birodalom akciórádiusza lényegesen messzebbre terjed – ha hagyják.

Az utolsó tagmondat igen lényeges. Ha hagyják…

Zrínyi Miklós eltökélte, nem hagyja tovább fennmaradni a magyarországi török hódoltságot. Ez volt élete célja, és ezzel kapcsolatban figyelemre méltó hazai és nemzetközi szervezőmunkát fejtett ki, betetőzve elődeinek és tanítómestereinek – Pázmány Péter esztergomi érseknek és Pálffy Pál nádornak – a tevékenységét. A török kiűzése európai üggyé vált, és úgy tűnt, az oszmán hódoltság napjai megszámláltattak. Birodalmi hadak vonultak fel Magyarországon. Még Franciaország is csapatokat küldött, és komoly készségét fejezte ki a hadjárat folytatására és sikeres befejezésére.

Akadt azonban egy olyan osztrák hivatali csoport, amely veszélyeztetve látta a saját érdekeit. Talán ők mérték fel elsőnek, hogy a további sikeres harc és Magyarország felszabadítása az adott helyzetben mindenképpen a Habsburg birodalom súlypontjának keletre tolódását jelentette volna.Ez számukra hivatali és egyéb ambícióik feladásával járt volna.

Akcióba léptek.

Kierőszakolták a vasvári békét.

Meggyilkoltatták Zrínyi Miklóst.

Folytatása következik. 






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!