NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Fekete hóesés – XXI.

Pete László Miklós


XXI. rész

Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?

Erre a kérdésre Bethlen Miklós ilyen választ ad:

„Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott”

A bő csizma illik a hadi ruházathoz, a telkes bocskor talán kevésbé. Arról azonban, hogy a hadjáratok során Zrínyi hogyan öltözködött, több korabeli metszet is van. Vegyük ezeket szemügyre.

Lássuk az elsőt:

http://www.cultiris.com/kepek/adatlap/13451

Zrínyi Miklós gróf, horvát szlavón és dalmát bán lovas képmása az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében található. Nekünk félig háttal lévő, jobbra forduló, enyhén ágaskodó lova nyergéből félig hátrafordulva néz felénk Zrínyi Miklós. A fedetlen fejű lovas szigorú arccal néz ránk, bajuszát és szemöldökét a művész kissé túlhangsúlyozta. Zrínyi bő, mintás hadiköpenyt visel, a kezében nevetséges arányú, erősen elrajzolt, de nyilvánvalóan törökös jellegű szablyát tart. A háttérben harcra kész pikás gyalogság két tömör, spanyol jellegű tercióban. Ez a fajta hadrend ekkor már elavult, a magyar hadviselésre soha nem is volt jellemző.

Hogy a köpeny alatt mit visel Zrínyi, nemigen állapítható meg. A dolmány szűk ujja látszik ugyan, de ami fölötte van, ugyanúgy lehet egy díszes, ujjatlan köntös fűzött váll-része (ilyeneket főleg az előző, a XVI. században viseltek a magyar előkelők, például a szigetvári Zrínyi Miklós,

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch13s03.html

de mások is.) Nem nagyon stimmel, mert az ilyen  köntösnek rendszerint magas, felálló gallérja volt.

A köpeny alatt talán mellvért van, de nem állapítható meg. Nem véletlenül. Zrínyi ábrázolása ezen a képen annyira sablonos, hogy úgy vélem, a művész a modelljét sose látta, talán magyar főurat se nagyon. Ezért fordította Zrínyit félig háttal, ezért adott rá olyasféle köpönyeget, amelyet egy francia marsalltól a nagyvezírig bezárólag bárki viselhetett, semmiféle egyénítő, nemzeti hovatartozásra utaló jellege nincs. A metszet készítője személyesen talán  nem is látta Zrínyit; nyilván úgy dolgozott, mint a kor tömegtermelésre készülő képeinek többi alkotója – más képekről másolt át fontos momentumokat, és a fantáziájából adta hozzá a többit. A jelen esetben Zrínyi arcát vehette valamilyen közkeletű képről, de sejtelme sem volt a grófhoz ilő viseletről. Ki tudja, maga Zrínyi látta-e valaha ezt a képet.

Többre megyünk egy másik, jobban sikerült metszettel:

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Zr%C3%ADnyi_Mikl%C3%B3s.jpg&filetimestamp=20081123190403&

A metszet a téli hadjárat népszerűsítésére készült, egyike a Zrínyit ábrázoló leghatásosabb képeknek. A költő és hadvezér kivont szablyával vágtat, lova alatt lenyakazott török íjász hever, a háttérben magyarok és törökök harca.

Zrínyi lábán hegyes orrú puha, rövid bőrcsizma, olyasféle, amit már a honfoglalók is viseltek. Lovaglásra különösen alkalmas. Egyáltalán nem olyan, amit Bethlen említ.

A lovas állig fel van fegyverezve. Kezében normális méretű szablyát emel vágásra, ami formájában nagyon is emlékeztet Zrínyi valódi kardjára. A nyergen hosszú, úgynevezett lóra való pallos, ahogy a korabeli huszároknak. A másik oldalon hordták a páncélszúró tőrt. A nyeregkápában pisztoly.

Hosszú bő kabátján (dolmányán) Zrínyi fegyverövet visel, a felsőtestén mellvértet, a karján és vállain páncélt. Vállára panyókára vetett vastag, prémes kabátot akasztott, amilyet egyes források szerint a téli hadjárat idején viselt.

Fején meg pontosan ugyanolyan sisak, amilyet az Adriai tengernek syrenaia címlapján visel az ott ábrázolt Zrínyi. Mindkét képen ott kígyózik barokkos szalagon a költő és hadvezér jelmondata: Sors bona nihil aliud.

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Zr%C3%ADnyi-Syrena.jpg&filetimestamp=20060115145532&

A két sisak valószínűleg egy és ugyanaz. Még a tollforgó is egyezik. Az egyetlen különbség, hogy az egyik képen szemből látjuk a sisakot, a másikon pedig profilból. Egyáltalán nem olyasféle rákfarkas sisak, amit akkoriban a magyar huszárok viseltek, és amely Nyugat-Európában a harmincéves háború híres császári lovassági tábornokáról „Pappenheim-sisak” néven ismert. Zrínyi Miklós fején egészen másféle, oldalt szegecselt, rostélyos sisakot láthatunk, ami nyilván korabeli kiváló mesterember készítménye volt. A könyv borítóján található festmény köztudottan Zrínyi megrendelésére készült, a rajta látható ábrázolást hitelesnek kell tekintenünk. Hitelesnek és autentikusnak.

A két kép egyezése elég nagyfokú ahhoz, hogy levonjuk a konzekvenciát. Ezeken a metszeteken Zrínyi Miklós grófot harci öltözékben látjuk. A fentebb tárgyalt mintás köpenynek nyoma sincs egyiken sem. Közös a sisak, valamint a kar-és mellvértezet.

Immár újra feltehetjük a kérdést:

Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?

Nem valószínű.

De ne vágjunk a dolgok elébe. A vadászaton Bethlen szerint Zrínyi vadászpuskát (stuccot), valamint spádét (ez lehet vívótőr, hosszabb vadásztőr, vagy tőrkard) viselt. Ha a lovas képet megnézzük, a háborúba vonuló Zrínyi igen erősen fel van fegyverezve, de stucc vagy spádé nincs nála. Mert azok nem igazán harci fegyverek.

A vadászatra azonban ezeket vitte magával Zrínyi, mert oda meg ezek valók. Nem vitt magával sem páncélt, sem sisakot, holott a háborúban ezeket viselte.

A kérdésre a válasz: határozott nem. Zrínyi egyáltalán nem harcra készült, amikor 1664. november 18-án vadászni ment. Miért is készült volna arra?

Miért készült volna arra, hogy súlyos sebet kap? A főúri vadászat szervezett, exkluzív szórakozás volt, nem pedig háború. Zrínyi erre készült. Hosszú szárú csizmát húzott, alá telkes bocskort, felül valószínűleg az évszaknak megfelelő, vadászatra alkalmas öltözéket. Sisakot és páncélt nem viselt.

Akkor miért vitt volna magával bármi olyasmit, ami az erős vérzés elállítására való?

A fácskát természetesen Magliani rögtönözte, megmagyarázta vele, miért véresek tetőtől talpig Pakával együtt.

A megoldás kétségtelenül a rögtönzés biztos jeleit mutatja. Váratlan mentőötlet, amelynek a következményeit nincs már idő átgondolni. Megjelent Guzics és Angelo, ők pedig nyakig véresen a haldokló Zrínyi bán mellett. A tettenérés tipikus esete lenne – ha időt adnának a felfedezőknek. Magliani ezzel pontosan tisztában van, ravasz és körültekintő gazember. Guzicsot azonnal visszaküldi a vadásztársasághoz, ne szemlélődjön a helyszínen. Biztos vagyok benne, hogy a kevésbé veszedelmes Angelónak is tüstént adott valami feladatot, nehogy az inasnak ideje maradjon gondolkodni és gyanút fogni. Talán éppen az ő kezébe nyomott egy darab fakérget, hogy azzal próbálja a vérzést elállítani, ahogy „maga Zrínyi javasolta”.

Magliani úgy érezhette, megfelelt a váratlan kihívásokra. Pedig ismét hibát követett el, és nem is akármekkorát.

Említettem, hogy a korban az orvosi ellátás gyermekcipőben járt, a háborús sebesültek ápolása meg éppen katasztrofális volt.

Csakhogy…

Van még itt valami nagyon fontos. Illetve ismét valaminek a hiánya.

Valamit azért tudtak azok a felcserek. Ezer évek óta. Talán ősidők óta…

Az erős vérzést szorítókötéssel lehet megállítani.

Ehhez nem volt szükség a Montpellier városában működő orvosi egyetem elvégzésére. Minden felcser tudta. Már ebben a korban is. Ahogy más is, a legtöbb ember tudta. Sok ember életét mentette már meg közönséges szorítókötés.

Mindenütt akad kéznél valamilyen textília. A legtöbbször egy ruhadarab, gyakran a sérült vagy a segítő viselete. Igen sok emberen segítettek már úgy, hogy a segítő a saját ruhájából tépett le egy darabot, és azzal kötözte be a bajtársa sebét. Sok ilyen történet maradt fenn már az ókorból is.

Nem az volt a probléma, hogy nem kötözték be a sebeket, hanem az, hogy gyakran szennyes, fertőzött kötés került a sérülésre. A tisztaság jelentőségét még nem ismerték. De bekötözték a sebesülteket.

Ettől persze a súlyos sebesültek zöme még elhalálozott, hiszen sem tisztességes életmentő műtétet végrehajtani, sem másféle életmentő kezelést megadni nem tudtak. A körülmények is alkalmatlanok voltak rá, és nem léteztek a mai sebészeti eszköztár alapvető elemei sem. De bekötözték a sebesülteket. Bekötözték orvosi ismeretek nélkül, pusztán tapasztalatból, és annak tudatában, hogy a seb bekötözése nélkül a sebesültnek semmi esélye sincs az életben maradásra.

A bekötözött sebesültek zöme is meghalt, mert a legtöbb esetben egyebet tenni nem tudtak értük. De a sebesültek egy csekély százaléka mégis életben maradt azok közül, akiket bekötöztek.

Ha Paka és Magliani valóban meg akarták volna menteni Zrínyi Miklós életét, bekötözik a sebeit, de azonnal.

Nem ez történt. A két fickó nem a költő és hadvezér megmentői voltak, hanem a gyilkosai. Dehogyis akarták ők valami fácskával elállítani a vérzést, a dolog éppen fordítva van. Ők okozták a rettenetes, vérző sérüléseket, azért csalták az erdőbe Zrínyit, hogy megöljék.

Most pedig felbukkant két gyanútlan ember, és ők csak másodpercekkel korábban hajtották végre a vérengzést.

 

Folytatása következik.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!