NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Fekete hóesés – XXIII.

Pete László Miklós


XXIII. RÉSZ

Az eddigiekből már kiderül, hogy legalább két tettessel kell számolnunk, Pakával és Maglianival. Természetesen az sem lehetetlen, hogy más cinkosok is voltak, de a rendelkezésre álló adatokból ez nem derülhet ki.

Nem hiszem, hogy Pakán kívül bárki más is részt vett volna Zrínyi csáktornyai emberei közül az uruk meggyilkolásában. Nem lehetetlen, hogy akadt volna még más gazember is, de túlságosan veszedelmes egy gyilkosságba túl sok szereplőt bevonni.

A regényemben török tettestársakat is szerepeltetek. Az ilyenek részvétele teljes bizonyossággal nem zárható ki, de igazából nincs is rájuk szükség. A regényemben szereplő törökök egyike hóhér, neki kell olyan sebeket ejteni az áldozaton, hogy Zrínyi halálát egy vadkan támadásának lehessen feltüntetni. Elképzelhető, hogy volt ilyen, de sokkal valószínűbb, hogy a gyilkosságot Paka és Magliani ketten hajtották végre. Ebben az esetben Zrínyi Miklós borzalmas sebeit senki más nem okozhatta, mint Magliani.

Török tettestársakkal nem feltétlenül kell számolnunk, abban azonban biztos vagyok, hogy a török előre tudott a Zrínyi ellen készülő merényletről; illetve akadtak olyan felelős török személyiségek, akik előre tudtak róla.

A kanizsai pasa díszsortűzzel ünnepelte a költő és hadvezér halálát. Minden oka megvolt rá, hiszen ettől kezdve sokkal nagyobb biztonságban érezhette magát.

A török talán a legmagasabb szinten tudott előre a merényletről. Azt sem tartom kizártnak, hogy már a vasvári béke megkötésénél megállapodott erről Köprülü Ahmed nagyvezír és Reniger osztrák követ. Pontosan tudhatták, hogy az általuk kiötlött gyalázatos békének Zrínyi Miklós lehet a legfőbb akadálya. Ebben az esetben Reniger követet be kell vonnom a megbízók körébe.

Apropó, megbízók!

Nem hinném, hogy Paka és Magliani saját ötletükből ölték volna meg Zrínyi Miklóst, hanem azt gondolom, hogy itt nyilvánvalóan bérgyilkosságról van szó. Valaki (vagy valakik) fizettek a két gazembernek, talán nem is keveset.

A megbízó, vagy megbízók körének meghatározása háromszázötven év elteltével aligha lehet abszolút pontos, hiszen a nyomok már kihűltek. De nem is teljesen kilátástalan.

Akik az udvari körökben keresték Zrínyi gyilkosainak megbízóit, rendszerint Porcia herceg személyénél akadtak el. Való igaz, hogy Lipót császár volt nevelőjével Zrínyinek akadtak problémái, Porcia gyakran tűnik kétszínűnek. Talán az is volt. Máskor meg alig kifejezetten jóindulattal beszélt és írt Zrínyiről. Például akkor, amikor Zrínyi egyik győzelme kapcsán megjegyezte, hogy jelentésében a gróf túlságosan szerény volt, sokkal komolyabb kárt okozott az ellenségnek, mint a mi a jelentésből kitűnik.

Porcia herceg nem tekinthető a török háború hívének, de azt nagyon is fontosnak tartotta, hogy a két Zrínyi a posztján maradjon. Ennek nagyon egyszerű oka van: birtokai Stíriában és Karintiában feküdtek, Zrínyi Miklós és Péter azzal, hogy a török támadásokat elhárították, közvetve az ő vagyonát is védték.

Ugyanebből az okból, következetesen szemben állt azzal az udvari vagy udvar közeli intrikával is, amely szerette volna teljesíteni a török régi követelését, hogy az oszmán hadakat Horvátországon és a Habsburg örökös tartományokon átengedve hozzásegítsék a törököt a vele hadban álló Velence szárazföldi birtokainak megtámadásához.

A velenceiek ettől nagyon féltek, és mindent megtettek, hogy elhárítsák. A Serenissima a kor egyik leghatékonyabb titkosszolgálatával rendelkezett, és éberen figyelt. A pápai diplomácia is mozgásba lendült, hiszen őket is irritálta a gondolat, hogy bécsi korrupció következtében török csapatok jelenhetnek meg az itáliai szárazföldön.

Mivel a Velence elleni szárazföldi török támadás nem következett be, nehezen érthetjük meg, hogy a korban ennek miféle realitása lehetett. Néhány hónapig úgy tűnt, valóra válhat a nagyvezír elképzelése, a velenceiek kellőképpen idegesek lettek a gondolatra. A pogány törököt egy keresztény állam elleni támadásban segíteni a korban a lehető legaljasabb szentségtörésnek számított, de nagyon jellemző, hogy a korban ezt el tudták képzelni az osztrák hatalomról. Nemcsak a velenceiek és a pápai diplomácia, hanem a franciák is. Titkosszolgálati értesülések alapján. Mind úgy tudta, hogy nagyon komoly összegeket áldozott az oszmán diplomácia bizonyos személyek megvesztegetésére.

Ha akadt Bécsben olyan hatalmi csoport, amely ennek érdekében dolgozott, annak később igen jó oka lehetett a bizonyítékok megsemmisítésére. Évtizedek múlva is főben járó cselekedetnek számított volna, ha valakiről bebizonyítják, hogy a török hódítást akarta tevőlegesen segíteni. Az ilyen nemigen kerülhette volna el a kivégzést, és a vagyonelkobzást, és aligha lett volna hová menekülnie a keresztény Európában.

Az alkalom gyorsan elmúlt, és a török számára is egyre kevésbé volt fontos egy esetleges velencei hadjárat. A következő esztendőben maga Köprülü Ahmed is Krétára vonult, a kandiai háborúban Velence egyre inkább magára maradt. A francia katonai segítség nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A háború még eltartott ugyan 1669-ig, de a török hatalmas fölénybe került, nem volt többé szüksége rá, hogy újabb frontot nyisson.

A Velence elleni, Horvátországon keresztül történő török támadás tervét némely történészek irreálisnak minősítik azon az alapon, hogy katonai földrajzi értelemben ezek az útvonalak nem alkalmasak nagy létszámú hadseregek mozgatására.

Ez elég ostoba tévedés. Két tényről feledkeznek meg:

  1. A török évszázadok óta képes rá, hogy a Balkánon nagy létszámú hadseregeket mozgasson, pedig ott az útviszonyok nagyságrendekkel rosszabbak.
  2. A török által használni akart útvonalon eddig a következő népek özönlöttek Itáliába (a teljesség igénye nélkül):

v     Nyugati gótok

v     Keleti gótok

v     Lombardok

v     Magyar kalandozók

Ha ebben a körben keresgélünk, feltevésekre vagyunk utalva, mint már a kortársak is. Valaki azonban megkerülhetetlen: Reniger konstantinápolyi osztrák követ. Nélküle aligha lehetett volna nyélbe ütni. Más kérdés, hogy utólag ő sem akart a kereszténység ellenségének mezében feltűnni.

Természetesen minden ilyen tervnek az útjában legelőbb a Zrínyi testvérek álltak. Semmiképpen sem járultak volna hozzá ehhez az aljassághoz, és nem csak azért, mert Velencével nagyon jó volt a kapcsolatuk. Ha bárki ilyen tervet dédelgetett, a két Zrínyit – és leginkább Miklós bánt – mindenképpen félre kellett állítania.

És ez még nem minden. Akadnak a gyilkosságra más motivációk is.

Abban a körben kell szétnéznünk, amelyik érdekelt volt a törökkel kötött békében, akár úgy is, hogy a béke a birodalom számára káros. Úgy gondolom, hogy a tettesek üzleti kapcsolatban álltak a törökkel. Nyílt titok volt, hogy az udvari körökben sok olyan személy mozog, akik érdekeltek a törökkel folytatott kereskedelemben.

Ez a szál is elvezet bennünket Renigerhez.

És még kihez?

Porcia herceget kizárnám a gyanúsítottak közül. Túl katolikus, túl régi vágású, minden intrikussága ellenére. És még valami: néhány hónapon belül ő is meghal. A halála körül nincsenek mendemondák, de nem is örvend akkora népszerűségnek, hogy sokan fennakadjanak a halálán. Nem hirtelen hal meg, de ezen nincs mit csodálkoznunk; Bécsben igen sok a korrupt alkalmazott, és a méregkeverés korabeli színvonalának ismeretében nincs lehetetlenség. A XVII. században megesett, hogy valakit hónapokon keresztül mérgeztek, hogy a halála természetesnek, vagy gyógyíthatatlan betegség következményének tűnjön. Porcia herceg halála meglehetősen gyanúsnak tűnik.

Konkrétan kikre gondolok?

Legelőször Wenzel Eusebius Lobkowitz hercegre, az udvari körök egyik legaljasabb, legalattomosabb és legagyafúrtabb tagjára. Ne lepődjünk meg azon, hogy nem tagja a spanyol pártnak. Az utóbbi tagjai viszonylag ártalmatlan politikusok, a törökkel mindig támogatják a békét, ezért mindig fel is használhatók ilyen célra, mindig mindent rájuk lehet fogni, de nem fűzi őket a békéhez személyes anyagi érdek. Lobkowitzot – némely jelek szerint – annál inkább.

Kiismerhetetlen politikus, akit mendemondák öveznek. Tíz év múlva azon kapták, hogy elárulta császárát. Csak félig-meddig tudták rábizonyítani…

Mellette nekem gyanús néhány olyan politikus is, akiket a szaktudásukra apellálva hoztak az udvarhoz, itt azonban gyorsan tollasodni kezdtek. Leginkább Johann Paul Hocher. Hazánkkal szembeni későbbi magatartása nem a tiszta lelkiismeret jele.

Hogyan szervezték meg a gyilkosságot?

Folytatása következik.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!