NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Fekete hóesés- XXXII.

Pete László Miklós


XXXII. Rész 

Folytassuk, nézzük tovább Magliani meséjét:

amíg õk a lovakat kötözték” 

Magliani megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha az őt követő lovasokkal együtt érkezett volna a helyszínre. Számára ez az egyetlen lehetséges, sikerrel kecsegtető taktika. Pszichológiai értelemben a dolog merész, de nem lehetetlen védekezés, ráadásul sikerrel is jár. Arra épít, hogy a Zrínyi halálát követő pánikban senkinek sem jut eszébe őt felelősségre vonni, hogy miért is indult el, sőt azt utólag csaknem „természetesnek” fogják majd tartani. A nagy probléma eltereli a figyelmet a kicsiről.

Magliani így építi fel – modern szóval élve – az alibijét. 

Ha valóban együtt kötötte volna meg a lovakat az ifjabb Guziccsal és a többiekkel, Magliani természetesen nem lehetne gyilkos.

Mi szól ez ellen?

Minden.

Nézzük sorjában:

v     Ha az üldözők Maglianit még az előtt utolérik, hogy a helyszínre érkeznének, nyilván elfogják, és felelősségre vonják, miért is indult el. Erre utalás sincs, tehát nem is történt meg. 

Helyette még a történetírásunk is azt a „változatot” kajálja, hogy Magliani egyszerűen „saját ötletétől” vezéreltetve kapott lóra, és szintén ugyanígy „saját ötletétől vezéreltetve” követte őt a többi lovas is. Az évszázad legtehetségesebb magyar főurának, mellesleg „hadi embernek” udvarában annyira nem létezik a barokk időszakra pedig általánosan jellemző fegyelem, hogy a háza népe tetszése szerint kóringyál ide-oda egy nagyúri vadászat után. Amely vadászatokról egyébként a történetírásunk is általában készséggel elismeri.

Bethlen természetesen nem kommentálhatja Magliani meséjét, hiszen akkor egyértelműen le kellene lepleznie a gyilkosságot, amit nem tehet.

v     Magliani meséjének alább következő részéből egyértelműen kiderül, hogy ő érkezett a helyszínre legelőször. 

A mese minden mondata bűzlik a ravasz számítástól.

 „csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt” 

Kétségbeesett és – ötletes. Ha együtt kötözték a lovakat, Paka jajgatását is hallaniuk kellett. Együtt. 

Persze, nem volt semmiféle jajszó. 

Magliani egyébként ezzel még mindig nem feszítette túl a húrt. Ha bárki kifogásolja, legfeljebb némi magyarázkodásba fog:

„Én úgy emlékszem, együtt kötöztük meg a lovakat, és hallottuk, ahogy valaki jajgat a sűrűben. Azt hiszem, Paka volt.” 

Ha kifogás éri, egyszerűen ezt feleli: „Én így emlékszem.” Utána nagyon „jóhiszeműen” bólogatna, játszaná az idiótát, és hagyná, hogy Paka egyedül maradjon a slamasztikában. Még talán karóba húzni is segítene.

Ezzel a félmondattal Magliani látszólag Pakát segíti, gyakorlatilag azonban csakis a saját alibijét erősíti.Valószínűleg úgy egyeztek meg Pakával, hogy Magliani tanúsítja, hogy a jáger segítségért kiáltozott. Ez némileg erősíti Paka helyzetét, segíthet elhitetni a vadkan meséjét. Magliani azonban ezt is úgy oldotta meg, hogy leginkább saját magát fedezte.

Majláni legelébb érkezék” 

Ebben a mondatban kulminál a problémák szinte teljes rendszere. Sajnos Bethlen most nem érzékelteti, hogy pontosan hogyan is fejezhette ki ezt Magliani. Szó szerint hogyan mesélhette el?

Lehetséges, hogy sehogyan?

Bizony, nagyon is lehetséges. A mese minden más része pontosan olyan, mintha Bethlen Miklós azokat egyenesen Magliani szájából vette volna – kivéve ezt az egyetlen mondatot. Mintha ezt nem ő mondaná, hanem valamiféle közbeszőtt narrátor. 

Talán így is van.

Nem tudni, Magliani pontosan hogyan mesélte. Talán úgy, hogy ez a mondat az ő eredeti meséjében nem is szerepelt. Valahogy így:

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”  

Ebben az esetben nagyon hiányzik innét az ominózus mondat, a szöveg nagyot zökken, akár a harci szekér. Nagyot sérül, ha kiemeljük a fentebbi mondatot.

Talán Magliani valamiképpen nyakatekertebben adhatta elő a mondandóját. Valamiről itt nem szabad elfeledkeznünk: Bethlennek a gyilkosság után módjában állt beszélni a többiekkel is, mindenkivel, aki jelen volt a vadászaton. 

Kikérdezhette a Magliani után iramodó lovasokat, az ifjabb Guzicsot és társait is. Valószínűleg meg is tette.

Még a szkeptikus szemléletű történetírók is elismerik, hogy a Zrínyi halálával kapcsolatos gyanúk Bethlen Miklóstól indultak ki.Általában nem teszik fel azonban azt a kérdést: vajon Bethlen gyanúja mikor keletkezett? Miből indult ki? 

Bethlen ugyan Zrínyi halálának közvetlenül nem szemtanúja, de minden másban az. Valódi szemtanú. Szemtanúja a Zrínyi halálát követő eseményeknek, illetve módjában állt beszélgetni az összes többi szemtanúval. 

Azt gondolom, ezt meg is tette. Legelőször is beszélnie kellett az ifjabb Guziccsal, illetve a vele együtt Magliani nyomába szegődő lovasokkal. Ez kulcskérdés, csak a velük folytatott párbeszéd után rakódhatott össze Bethlen Miklós agyában, hogy mi is történt. Úgy vélem, az Önéletírás szerzője a maga rejtjeles modorában velünk is közli, amit tőlük megtudott. 

Ennek leginkább ez a mondat a bizonyítéka. Bethlen egy szóval sem mondja azt, hogy Magliani a többiekkel együtt ért a helyszínre, mert ez nem felel meg a valóságnak. A többiek ezt nyilván nem erősítették meg.

A többi szemtanú elbeszéléséből nyilván kirajzolódott Bethlen előtt az események sora, és tisztán láthatta, hogy valójában mi történt. Ez azonban időbe telhetett, talán több napba. Nem tudni, mi történt addig Pakával és Maglianival, de élek a gyanúperrel, hogy a két gazember akkorra már elszelelt Csáktornyáról.

Bethlen miért hallgatott? Miért nem hozta nyilvánosságra? Miért nem verte ki a balhét, mai szlenggel szólva?

Ezt a kérdést sem hagyhatom válasz nélkül, a sorozat végén vissza fogok rá térni.

Bethlen tehát a többi szemtanú elbeszéléséből legkésőbb az események után néhány nappal pontosan láthatta már, hogy mi is történt. Nyilván először azt tűnt fel, mennyire nem egyezik a többiek tanúságtétele a Magliani meséjében foglaltakkal. Ebből rá kellett jönnie, hogy Paka és Magliani együtt gyilkolták meg a kursaneci erdőben Zrínyi Miklóst.

Később azonban – ahogy fentebb már jeleztem – Bethlennek nagyon meg kellett gondolnia, mit mond el, és legfőképpen – hogyan.

Kialakította hát a fentebb már említett sztenderd változatot, amiben félreérthetetlen utalásokat helyezett el. Mivel az idő múlásával egyre veszélyesebbnek tűnt nyíltan utalni arra, hogy voltaképpen gyilkosság történt, Bethlen ezt kihagyásokkal és látszólag naiv megjegyzésekkel helyettesítette. 

Ebbe a kategóriába tartozik a fenti mondat is.

Bethlennek mérlegelnie kellett. Ha pontosan követi Magliani meséjét, elsikkad a lényeg, és maga biztosít utólag alibit a gyilkos számára. Az eddigiekben elhelyezett megjegyzésein a gondolkodó – elsősorban magyar – olvasó már amúgy is gyanút foghatott, hiszen az Önéletírás szerzője méltán bízott abban, hogy emlékiratának közönsége pontosan tudja, hogyan is zajlik egy hazai főúri vadászat. Most azonban – a döntő mozzanatnál – egyértelmű utalást kellett elhelyeznie. Nyíltan nem mondhatta, hogy Magliani valamivel az őt üldözők előtt, egyedül ért a helyszínre, hiszen ezzel nyíltan vádolná a gyilkost. Azt viszont nem akarta mondani, hogy a sabaudus ifjú a többiekkel együtt érkezett, mert akkor meg felmentené.

Mit tegyen hát?

Egy közbeszúrt megjegyzéssel tisztázza a helyzetet. Például így:

Majláni legelébb érkezék” 

Így minden világos. A „legelébb” igen határozottan jelzi a tényt:Magliani a többiek nélkül, egyedül, és valamivel azok előtt ért a helyszínre. 

hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán;” 

Erről már hosszasan beszéltem fentebb. Magliani meséje azt állítja, hogy ilyen „csendélet” fogadta, amikor megérkezett a tragédia helyszínére. A kép ugyan megkapó, de nehéz elképzelni, hogyan is alakulhatott (volna) ki „természetesen”. Paka és Zrínyi egymás mögött bemennek a sűrűbe. Aztán…?

Ez az „életkép” Magliani alibi igyekezetének egyik legfőbb momentuma, de még nem ez a csúcspont. Ezer sebből vérzik, ahogy az egész sertés-mítosz. Vajon milyen messze volt a földön fekvő Zrínyitől a „horgas fa”? Két méterre? Háromra?  Hány másodpercig tartott, amíg Paka felkapaszkodott rá? Ezalatt a vadkan végig Zrínyi hátán dühöngött, esetleg üldözőbe vette Pakát is, majd visszatért?

Anekdotába illik a szituáció, vadászok időnként mesélnek hasonlókat. Nyilván meséltek ilyesmit a múltban is. Magliani talán hallott ilyesmit, ez adta meséjéhez az ihletet. Paka rendkívül előnytelen színben jelenik meg, a szerencsétlen, ügyefogyott, gyáva vadász, aki mellett a vadkan lemészárolja az urat. A kenyerét elveszíti ugyan, de ezzel meg is ússza, aki ennyire ostoba, nem lehet gyilkos.

Csakhogy…

Az anekdoták valósághűségéhez minden esetben sok szó fér. Rendkívüli merészség kell azonban ahhoz, hogy egy anekdotikus helyzetet valóságnak akarjunk feltüntetni. Vagy pimaszság. A jelen esetben inkább az utóbbiról beszélhetünk. Arról van szó, hogy Magliani Zrínyi Miklós halálának teljes felelősségét bűntársára, Pakára akarja hárítani. És itt talán ki is rajzolódik Magliani menekülési terve.

Jószerivel az egyetlen lehetőség, hogy megússza a gyilkosságot. Még ebben a felemás helyzetben is.

Vagyis: a „B” terve.

Az „A” terv nyilvánvalóan az lehetett, hogy a gyilkosságot követő siránkozás, pánik zűrzavar közepette mindketten odébbállnak.

Ha Paka már megkapta a gyilkosságért járó fizetséget, ezer ökörrel sem lehet Csáktornyán tartani.

 

Folytatása következik.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!