NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Jó védekezés, parádés kapusteljesítmény, nyolc között a Veszprém

Potter


Nem igazán forgott veszélyben az MKB-MVM Veszprém győzelme szombat délután, a Wisla Plock elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, így a magyar bajnok a Lengyelországban összeszedett egygólos hátrányát ledolgozva bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé.

chema_rodriguez_veszprem_plock_640
Hiába gyötörték, Chema Rodríguez eredményesen kézilabdázott – Fotó: MTI
A lengyelek csak az első tíz percben, 4-4-ig tudták tartani a lépést a Veszprémmel, amely innentől kezdve végig vezetett, és gyakorlatilag kézben tartotta a párharc alakulását. Ehhez persze szükség volt az idegenbeli mérkőzésen tapasztaltnál lényegesen jobb védekezésre és kapusteljesítményre, utóbbival ezúttal különösen elégedettek lehettünk. Mirko Alilovic nemcsak átlövéseket és ziccereket fogott, de a hétméteresek hatástalanítását is jó százalékkal oldotta meg, a hálóőr produkciója pedig láthatóan elbizonytalanította a vendégeket. A támadójáték olykor meg-megakadt, de az átlövők, továbbá Renato Sulic beállójátékának köszönhetően hét gól is volt a különbség a felek között. A Plocknál ráadásul kevesebb, mint húsz perc elteltével kipontozódott a védekezés egyik oszlopa, Kamil Syprzak, így a házigazda nem volt igazán megoldhatatlan feladat elé állítva. Ki kell emelni Iman Dzsamalit, aki olykor bosszantó hibákat vétett, ugyanakkor hajszálpontos átlövéseivel kivette a részét a győzelemből. A lengyelek küzdöttek becsülettel, Eklemovics Nikola góljánál még a veszprémi publikum is ünnepelt, de a rendkívül szimpatikus vesztes szerepénél több most nem jutott a Plocknak. Az idegenben elszenvedett egygólos vereséget követően a Veszprém magabiztosan nyert 31-26-ra, és várhatja a negyeddöntők sorsolását a Bajnokok Ligájában.
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája
nyolcaddöntő, visszavágó
MKB-MVM Veszprém-Orlen Wisla Plock (lengyel) 31-26 (16-11)
Gólszerzők: Ilics 7/3, Sulic 6, Dzsamali 4, Nagy L. 3, Chema 3, Gulyás 3, Ugalde 1, Iváncsik T. 1, Vilovszki 1, Iváncsik G. 1, Ruesga 1, illetve Lijewski 4, Nenadics 4/1, Toromanovics 4, Wisniewski 4, Ghionea 3/1, Montoro 2, Eklemovics 2, Jurkiewicz 2, Nikcsevics 1
Továbbjutott: Veszprém, 64-60-as összesítéssel.

 

forrás: hatharom.com






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!