NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Kalandozások a fejemben

Magyar Melinda


A búcsúzás állandó. Mindennap szembesülsz vele. Ha fontos volt – ha nem, nincs. Ezen pedig a legtöbben nem tudunk elmenni.
- Család, család! Család?! Baromság. Kinek kell? Képmutató szülők. Rosszabbak, mint a politikusok.
- Szar családod van?
- Nem… Egyáltalán nem.
- Akkor nem értelek.
- Hibáztatom őket. Kapok pénzt, szív alakú rántottát, szeretnek és én is őket. Hibásak.
- Összezavarsz. Amiről beszélsz egészen úgy hangzik, mint egy kifogás.
- A legnagyobb kérdés az, hogy hogy törhet el egy pohár, ha vattába van csomagolva, el van fektetve és esélytelen, hogy bárki rálépjen.
- A pohár el akar törni?
- Például. Ha anyád-apád mindennap rád adja a könyökvédőt, hogy mikor biciklizel ne legyen baja a könyöködnek, az első dolgod az, hogy leszedd és úgy eless, hogy összevérezd még az aszfaltot is.
- De mi van akkor, ha úgy elültetik benned a félelmet, hogy sosem akarod levenni a könyökvédőt?
- Ha engem kérdezel, akkor azt mondanám, az ilyen ember marha.
- Egy három vagy hat éves gyerek marha, ha elhiszi, hogy amit akarnak neki, az jó? Marha, mert nem lázad?
- Mert nincs benne kíváncsiság. Ami minden gyereknek kell.
- Szóval ezért? Kíváncsiságból…?
- Mondom, én őket hibáztatom. “Kisfiam, menj nyugodtan, de tarts ettől és ettől!” Annyira a számba adták, hogy egy nap elmentem és csak ezt kajtattam. Persze nem volt nehéz kincset találni ebben a rohadt bányában.
- És nézd meg, mire mentél… Velem beszélgetsz erről késő este, és keseregsz, mert a család szar. Tudod mit? Te vagy a marha. Mások csak álmodoznak arról, hogy valaki a szájukba rágja.
- Persze, bla-bla-bla, kímélj meg a sablonos szentbeszédtől, tőled nem számítottam ilyesmire. Ráadásul te sem vagy különb.
- Nem is mondtam. De ha már itt tartunk, én is idióta vagyok. És értelek. De ha megint ép poharak lennénk, soha nem akarnék kikerülni a magzati hártyából.
- Ebben tudod mi a szép? Én igen. Ha elölről kezdhetném is így tennék. Mert élek. A bilincsek kulcsa is nálam van, nem másnál. Inkább leszek a magam rabja.
- Ekkora tévedésben élni! Hallod… Egyrészt: nem a magad rabja vagy, és biztos, hogy te is csak a lelki békéd miatt nem akarod észrevenni. Másrészt: eldobtad azt, ami ha nem lett volna, foggal-körömmel kapartál volna érte. Most meg te vagy az áldozat? Ugyan. Nagylelkűen lemondasz? Nem. Hülyeséget csináltál és beismerni ezt nagyobb fájdalommal jár, mint azt mondani, hogy letetted őket, közben persze ha bármi van, futsz haza apu ökléhez. Ez a nem mindegy.
- … Nem, tudod, én… Én már nem futhatok vissza. A kapu bezárult. De bárcsak a kilencedik lenne csukva, nem kéne félnem.
- Ha a helyedben lennék, levetkőznék Assisi Szent Ferenc módjára és keresnék egy virágos mezőt, maradnék egy hetet, csak ott feküdve, aztán mennék haza.
- Tök pucéran??
- Tök pucéran. “Anyu, ezt szülted, látod, nincs különbség!”
- Azért… Azért van, ami kicsit… Megnőtt…
- Na szép… Te hülye kis taknyos.
- Rangidős vagyok! Szóval ha már ilyen okos vagy a helyemben, te is befejezhetnéd a bányászást.
- Majd egyszer. Talán.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!