NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Mindenünk a tévé?

Gy. Horvath Karoly



Gondolatok a konyhában

Tavaly egy szeptemberi estén a Maradj talpon vetélkedő közben a jó öreg tévékészülékem beszüntette működését. Láttam, hogy áramellátási probléma, gondoltam egy biztosítékot csak ki tudok cserélni egyedül is. Arra viszont nem gondoltam, hogy a hátlapot nem tudom levenni anélkül, hogy eltörném a panelt, így a jó öreg készülék menthetetlenül selejtté vált.

Előtte sokszor szembe jött velem az a mondat szavahihető emberek szájából, hogy tévét nézni egyszerűen nem kéne. Ha változást akarunk, akkor legjobb azzal kezdeni, hogy a tévén megnyomjuk a kikapcs gombot és úgy hagyjuk. A változás éppen jól jött volna, gondoltam kipróbálom milyen tévé nélkül élni. Az első néhány hónap olyan volt, mint mikor a cigiről szoktam le. Hiányzott, főleg magányos téli estéken, mikor eljött az esti agyzsibbasztás megszokott ideje. Mert addig jó volt, hogy egy-két órára ki lehet kapcsolni az agyat, és most ezt az időszakot valami mással kellett kitölteni. Mint azelőtt, mikor a cigihez nyúltam volna, mert az megnyugtatott, kikapcsolt, de nehéz is volt megállni akkor, hogy ne gyújtsak rá megint! Van tévé a gyerekszobában, egyszer bementem oda, bekapcsoltam. És nem bírt lekötni, már nem volt ugyanaz, öt percig se néztem. Mint ahogy a cigi se ízlett már néhány hét után. Aztán elkezdtem élvezni az előnyöket, a cigi után azt, hogy sokkal jobb a közérzetem, tudok mélyen lélegezni, egyre ritkábban köhögök, újra érzem az ízeket. És tévé nélkül, hogy egyre nyugodtabb vagyok, nem foglalkoztatnak azok a dolgok, amik onnét jöttek. Nem idegesít a világ mocska, nem jár az agyam olyan gondolatokon, amik nem is a saját gondolataim.

Környezetemben élők közül sokan már magától az ötlettől megrémültek, hogy tévé nélkül akarok élni. Kezdetben többen segíteni próbáltak, hogy ismernek olyan szerelőt, aki meg tudná a tévét javítani, de addigra már valahol a Zala-Depo hulladékudvarában talált végső nyugalmat. Aztán próbáltak segíteni azzal, hogy olcsó készüléket tudnak szerezni, ezt is hárítottam, bár nagy ellenállást váltottam ki.

Ez a legérdekesebb az egészben, ahogy az emberek reagáltak. Szembesültem azzal, mennyire tévéfüggő az egész környezetem. Mintha valami elemi szükségletről mondanék le, mintha sorscsapás ért volna, próbáltak visszaterelni a normálisan élő emberek táborába. Egy filmben volt egy jelenet, Éjféli expressz volt a címe, amiben az elmegyógyintézet ápoltjai egy díszkút körül jártak körbe-körbe. Mind ugyanabba az irányba. Egy szép napon a főhős ráébredt, hogy lépnie kell innen, mert különben végleg megőrül ő is, mint a többiek. És elkezdett ellenkező irányba sétálni. A többiek látták, hogy nem normális, kezdetben szelíden, majd egyre határozottabban figyelmeztették, hogy rossz irányba megy. Végül félni kezdtek tőle, és nem mertek neki többé szólni.

Volt részem érdekes megnyilvánulásokban, ezekből idézek néhányat:

- De hát tévét nézni kell, majd csak sikerül venni egy másikat! Gondolja meg! Nem szabad tévé nélkül élni!

- Karcsi, és akkor te mit szoktál csinálni egyáltalán?

- Fiam, te tájékozatlan vagy, mert nem nézel híradót. Ha híradót néznél, akkor mindent tudnál!

- Hol hallasz te olyan szavakat, hogy fényevő, amikor nem is nézel tévét?

És ez a leggyakoribb, hogy honnét tudhatok bármit is, ha nem nézek tévét. Tényleg, honnét? Hiszen, mint megtudtam, minden tudás, bölcsesség forrása a tévé. Azon kívül élet nem létezik. A tévében mindent elmondanak, amit tudnunk kell, és aki nem tudja azt, amit a tévéből lehet megtudni, az nem tud semmit. A tévét nem néző ember kimarad magából az életből. Ezt tanultam embertársaimtól. Őszintén csodálom, hogy ennyire nagy a hitük!


Gondolatok a konyhában






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!