NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Schobert Norbi: „Évekig Azzal Voltam Elfoglalva, Hogy Magamat Sajnáltam”

www.melyinterjuk.hu


 
 
 

Norbi_5_800x534
fotó: Horváth Tamás (www.htphoto.hu)

„Hosszú-hosszú évekig kompenzáltam a múltamat. És rettegtem a jövőtől. Sosem éltem meg igazán a jelent. Éveken át azzal voltam elfoglalva, hogy sajnáljam magamat. Ma már nem rágódom semmin. Kijártam a nehéz iskolát. Olyan nincs, hogy folyton csak rossz történik veled…”

– Te melegítőben ülsz az irodában?

– Igen. Minek legyek itt bent öltönyben? Ez így családias…

– Legalább öten jöttek ki egy megbeszélésről tőled, mielőtt behívtál.

– Pontosan tudom, mikor kell szépen felöltözni, és mikor lehetek lazább. Most megengedhettem a melegítőt. Ráadásul az egyik tárgyalópartner az imént épp a tenisztársam volt. Neki meg minek öltözzek fel?

– Van az irodádban „tartalék” öltöny?

– Nincs. Akkor szoktam öltönyt felvenni, ha külső tárgyalásra megyek. Olyankor felöltözöm rendesen. Tudod, mint a multilevelnél az üzletkötők, hogy lássák, itt komoly karrier van…

– És komoly karrier van?

– (nevet) Szerintem komoly. Meg vagyok elégedve a sorsommal. Ahhoz képest, hogy rendőrként semmilyen jövőképem nem volt, csak annyi, hogy legyen egy saját lakásom, egy szerény autóm és egy csinos feleségem, egész jól állok.

„A LELKIBETEGEK HOZZÁSZÓLÁSAIT IRTOM AZ OLDALAMRÓL”

– Egy internetes oldalnál viszonylag könnyen megoldható, hogy nem engedjük ki a hozzászólásokat a cikk végén. Ezt általában eldöntheti az interjúalany. Mit szeretnél?

– Engem nem zavar, ha hozzászólnak. Egyébként is nagy fóruméletet élek a Facebookon. A „trollokat”, és a lelkibetegek hozzászólásait pedig irtom.

Norbi_1_800x534
fotó: Horváth Tamás (www.htphoto.hu)

– Kik azok a „trollok”?

– Olyan fórumozók, akik más konkurens vonalat képviselnek, és tudatosan rombolnak. A szakma ezeket „hittérítőknek” is hívja. Ezek beépülnek egy közösségbe – itt épp a Facebook Update közösségébe –, és próbálnak belülről bomlasztani. Általában „fake” adatlappal indulnak, de már a szóhasználatról megismerni őket. De nem csak trollok vannak a fórumtagok között, hanem lelki szegények is, akik egyáltalán nem boldogok. Ők azt élvezik, ha egy pozitív bejegyzésbe belerondíthatnak a hozzászólásaikkal. Ezeket is egyből ki szoktam irtani. Egyedül a kritikát tartom meg. Tehát ha azt írják, hogy egy termék drága, vagy nem ízlett a somlói galuska, esetleg bunkón viselkedtek velük egy pékségben, vagy nincsenek megelégedve a szolgáltatással, azok a hozzászólások természetesen maradnak. Sőt, a kollégáimmal meg is válaszoljuk ezeket.

– Milyen hozzászólást töröltél utoljára?

– Egy középkorú nő azt írta Rékáról, hogy műmellű, lófogú, engem pedig Törpillának nevezett. Ez baromság, mert mindig is középmagas voltam a tornasorban. Csak a sikertelen dinoszaurusz portások  törpéznek le.

Én soha életemben nem írtam senki bejegyzéséhez – vagy postjához – rosszat. Eszembe nem jutna. Annyi feszültség van egyébként is a világban, minek gerjesszem még én is? Az is gerjesztés lenne, ha az ilyen hülyéknek válaszolnék, akik a saját oldalamon belerondítanak a rendszerbe.

Olyan ez, mintha lenne egy kis boltom, ahol bele lehetne kóstolni a süteményekbe. És azok, akik ingyen kóstolhatnak, kiköpnék az egyébként finom sütit. Van egy oldal a Facebookon, ahol ingyen szórakozhat az olvasó, tanácsot kaphat, de ő ennek ellenére belerondít, vagyis áttételesen beleköp.

Volt idő, amikor „lenyomorultoztam” őket. Írtam mindent, amit gondoltam. Aztán a többiek megvédtek, és ők is osztották a bomlasztót. Aztán rájöttem, hogy nem szabad az ilyen hozzászólásokat megválaszolni.

Volt idő, amikor úgy szabadultam meg tőlük, hogy elküldtem nekik egy levelet a személyes adatlapjukra, ahol utolsó féregnek lehordtam őket, széttapostam a lelküket, majd kitöröltem az oldalról és le is tiltottam őket, hogy ne tudjanak válaszolni. Ezt egyébként Hajdú Petitől tanultam. Egy darabig élveztem, aztán rájöttem, hogy semmi értelme, mert valaki előbb-utóbb még pofán is vág majd az utcán.

– Mániád még a Facebook?

– Azért a „mánia” jelző kicsit erős. Sose volt mániám.

– Ne mondd már! Másfél éve nem tudok úgy találkozni veled, hogy ne kísérleteznél folyton a közösségi oldaladon. Felteszel egy képet, és azt nézed, öt perc alatt mennyien lájkolják.

– Pedig ebben Réka az igazi rekorder. Egy postjával csinált 40 ezer lájkot. Igaz, felajánlott egy sportruha-szettet, de úgy gondolom, nem az volt a lényeg, hogy mit sorsolt ki. Ahogyan Réka ült azon a mobiltelefonnal készült fotón a szexi nadrágjában, izmos combokkal, narancssárga cipőben, az emberek azonosulni szerettek volna vele, ezért kattintottak ilyen sokan a „tetszik” gombra. Negyvenezer lájk már messze nem arról a ruháról szól, hiszen ez nem egy lottónyeremény, hanem arról, hogy ki sorsolja ki.

– Mennyi lájkolótok van éppen a Facebookon?

– A feleségemnek, Rubint Rékának 271 ezer, az Update-nek 427 ezer, a szlovák Update-nek pedig 550 ezer. Szlovákia nem szenvedi el ismertségem hátrányait. Ott még vadabbul lehet előre törni.

– Kísérletezünk?

– Kísérletezzünk!

– Tegyél fel egy fotót, nézzük meg, hogyan reagálnak rá.

– Legyen! Felteszem azt a képet, ahogy veled beszélgetek, odaírom, hogy készül a születésnapi interjú. Azért ne legyenek illúzióid, mert az ilyen képeket azért nem lájkolják annyian, mint egy sportruha-szettet, de háromszáz „tetsziket” nyilván kapunk majd.

Egyébként 2011-ben Magyarországon is a Norbi Update lett Az év Facebook oldala. Vagyis a legnépszerűbb közösségi fórum. És hála istennek a cégem is rohamosan fejlődik.

 

„MA MÁR ANYÁMAT IS ELFOGADOM OLYANNAK, AMILYEN”

 

– Nem volt ez mindig így…

– Soha nem volt így.

Norbi_4_800x534
fotó: Horváth Tamás (www.htphoto.hu)

– Nagyon sok korszakodat láttam az elmúlt években, és amióta ismerlek, lelkileg többször voltál padlón.

– Ennek már vége, mert megtaláltam önmagamat. Akkor fordult jobbra minden, amikor elfogadtam az életemet olyannak, amilyen. Ma már nem hibáztatok senkit semmiért, jól érzem magam a bőrömben. Egészségben, szeretetben élek, örülök minden napnak, és ez a pozitív életérzés generálja azt a folyamatot, hogy ma már az üzleti életben is sokkal sikeresebb vagyok. Korábban kizárólag azzal voltam elfoglalva, hogy sajnáljam magamat. Folyton kompenzáltam.

– Mit?

– Leginkább a múltamat. Az állandó testedzés is egyfajta kompenzáció volt. Azért edzettem, hogy erősebb, szebb és kitartóbb legyek. Ma már azért edzek, mert szeretem, ha szól a zene az aerobic órán, és egyszerre mozognak az emberek. Ez okoz örömet. Ha elfáradok, 30 perc után megállok. Nem erőltetek már semmit, nincs bennem az állandó bizonyítási vágy, mert nem akarok már senkinek bizonyítani. Sokáig azt hittem, több leszek, ha sok nőm van, ma már meg sem fordul ilyesmi a fejemben. Imádok hazamenni, imádok a gyerekeimért elmenni az óvodába, az iskolába, és jókat beszélgetni velük. Tök jó fej mindegyik gyerekem. És már anyámat is el tudom fogadni. Nem akarom megváltoztatni. Nem harcolok már vele azért, hogy legyen Réka barátnője, azért sem, hogy legyen takarékosabb, sőt az egészsége miatt sem idegesítem már magam. Ráállítottam egy edzőt, akihez hetente háromszor eljárhat anyám. Ott kedvére tornázhat, az ételeket ingyen megkapja, és mivel nem eszik mellé, akkor nagy probléma nincsen. Amióta elengedtem magamtól a görcsös ragaszkodást, és az állandó félelmet vele kapcsolatban, azóta Rékával is jó viszonyban vannak. Az unokák is többet vannak nála.

Rájöttem, hogy senkit nem lehet megváltoztatni, főleg nem az anyánkat.

Azt is elfogadtam, hogy a 11 éves öreg kutyám nem élhet örökké. Pedig korábban a gondolatba is beleborzongtam, hogy ő egyszer eltávozik majd. Ma már nem ringatom magam abban, hogy majd 23 évig él.

– A múltadat is elfogadtad?

– Igen. A múltat nem tudod megváltozatni, hiába emészted magad. Olyan rövid az élet ahhoz, hogy gyűlölködjünk korábbi sérelmek miatt, és állandóan marakodjunk!

 

„AZ ELVÁLT SZÜLŐK GYEREKE UTÓLAG MINDIG MAGÁT OKOLJA A TÖRTÉNTEKÉRT”

 

– Korábban mi zavart leginkább a múltadból?

– Az igazságtalanság. Például az is, hogy az apám nem vállalt fel engem.

Az elvált szülők gyereke mindig magát okolja legbelül. Ezzel én is így voltam. Manapság is, ha kövér emberekkel beszélgetek, már az ötödik perc után kiderül, hogy vagy az apja, vagy az anyja nem szerette eléggé, ezért halálra ette magát.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy „feszüljünk”. Ma már az ellenségeimnek sem válaszolok. Ha a végsőkig elmennek, akkor sem. Mondok egy tipikus példát: valaki összekarcolta a céges autómat, amelyen 1,8 millió forintos kár keletkezett. Szerencsére volt cascom, így néhány százezres önrésszel „megúsztam” a kalandot. De még az a pár százezer is fájt volna, ha nem változtatok a hozzáállásomon, és nem vagyok ilyen belátó. Közhely, de mindennek a jó oldalát néztem. Újrafényezték az autót, így a kőfelverődések is megszűntek. Utóbbiak egyébként is zavartak. A lényeg, hogy a karcoló a végén több millió forintot spórolt nekem.

Egyébként tudod, mi a legmegdöbbentőbb? Még a szívem is jól van. Annak idején egy rutinvizsgálat során megállapították, hogy van egy velem született súlyos szívbetegségem. De folyamatosan javul az egészségem. Pedig olyan „bajom” van, ami romolhatna, ennek ellenére nincsenek szívpanaszaim.

Norbi_3_445x667
fotó: Horváth Tamás (www.htphoto.hu)

Maga a szívnagyobbodás ténye zavar, mert az egy fizikai tényező. Mégis úgy gondolom, mindennek van pszichológiai oka is. Egy szív akkor kezd megbetegedni, amikor nem tudod a feszültséget kiadni magadból. Láthatod, már elég laza vagyok, pedig esküszöm, nem szívok semmit. Egész egyszerűen nem veszek semmit a szívemre. Sajnos eddig mindig mindent túlproblémáztam. Nem viccelek, éjszaka úgy vert a szívem, hogy nem tudtam tőle aludni. Fulladtam, bevizesedtem – minden megtörtént. Ma már egyáltalán nincs panaszom!

(ekkor jelez a telefonja)

Egy pillanat türelmet kérek, ez Réka lesz. Csak MMS-t küldött. Épp a kedvenc éttermünkben ebédel – csülkös bablevest. Lefotózta és elküldte. Szentendrén találtunk egy tuti helyet, amit egy kedves házaspár üzemeltet. Csapolt sör, házi savanyúság, a galuskát megcsinálja nekem Update lisztből, isteni hely!

– Otthon nincs kaja?

– Ne viccelj, hogyne lenne! Minden termékünkből van otthon, sőt mindent végig is kóstolok, hiszen tisztában kell lennem azzal, milyen minőséget adunk ki a kezünkből. De néha igenis jól esik megenni egy kis csülköt. Ezt a kis éttermet pedig nagyon megszerettem. A Gundel séfje ajánlotta. Már rájöttem, az a jó étterem, ahová visszavágysz.

 

„MINDIG VÉLETLENÜL KERÜLÜNK HAJDÚÉKKAL EGY SZÁLLODÁBA”

 

– A saját éttermed bezártad?

– Sajnos azzal totálisan becsődöltem. Olyan jégre merészkedtem, amihez szakmailag nem értek, és olyan ember sem volt mellettem, aki megmutatta volna, hogyan kell profin működtetni.

– Kudarcként élted meg?

– Igen. Annál is inkább, mivel már két étteremmel is ugyanígy jártam. A harmadik esetnél láttam be, hogy semmi keresnivalóm azon a területen. Most egy életre megtanultam. Hihetetlenül sok pénzt buktam el. Hagyjuk is ezt a témát, beszéljünk inkább másról. Például az élet szép dolgairól…

– Mondjuk a gyerekekről?

– Akár. A legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy apa lettem. Persze ezt sokáig nem így értékeltem, meg kellett érnem hozzá.

– Ma már jobb apa vagy?

– Összehasonlíthatatlanul jobb. Kár, hogy nincs itt Réka, mert hitelesen ő tudna neked válaszolni. Imádok a szeretteimmel lenni, a gyerekeimmel beszélgetni. A középső fiamat például rendszeresen hordom tájboxolni, otthon is rugdosunk. Abszolút minta vagyok a számára. Ráadásul ő is Bud Spencer filmeket néz, ahogy az apja.

– Melyik a kedvenc?

– A Kincs ami nincs. Abból konkrét monológokat tudok idézni. Az autóban még a piros lámpánál is azt nézem. Nekem az olyan, mint a Gyalogkakukk. Nem folyik benne vér, nem hal meg senki. Életem egyik nagy vágya, hogy találkozhassak Carlo Pedersolival élőben, egy kézfogás erejéig.

– Miért nem szólsz Hajdú Péternek, hogy intézze el?

– Már mondtam neki, de azt monda, nem olyan könnyű. Arra fogta, hogy Jakupcsek már járt nála Rómában, és forgatott róla egy portrét a Story4-nek. Sajnos nem láttam.

– A Hajdú család a baráti körötökbe tartozik?

– Mindig is jóban voltunk.

– A Facebookon láttam, hogy együtt jártok wellnessezni.

– Azok fatális véletlenek! Soha nem beszéljük meg, de mégis, amikor wellnessezni megyünk a családdal, Hajdúék mindig ott vannak. Véletlenül.

– Ezt nem hiszem el.

– Az egészségemre esküszöm! Tízből kilencszer pont ugyanott vannak, ahol mi. Pedig életünkben nem beszéltük még meg. De akár szilveszter van, akár húsvét, Hajdúék mindig szembe jönnek a szállodában.

„10 KILÓVAL NEHEZEBBEN, ALKOHOLMÁMOROSAN HAZASÍRTAM MAGAM A SZÜLETÉSNAPI VACSORÁRÓL”

– Az élet nevű iskolában hol tartasz a tanulmányokban?

– Folyamatosan fejlődök benne, szorgalmasan tanulok. Minden nap rájövök, hogy minél többet tudok, annál kevesebbet tudok. Ettől függetlenül szeretek élni. Most például elkezdtem angolt tanulni, mert Amerikában is építjük a cégünket. Eddig középfokon beszéltem angolul, de mivel még idén ki kell menni tárgyalni, kénytelen vagyok ráerősíteni. Szerencsére gyorsan tanulok.

Norbi_6_800x534
fotó: Horváth Tamás (www.htphoto.hu)

– Gyakran eszedbe jut a régi, kövér Norbi?

– Hajjaj! Rengetegszer.

– Szoktál azzal álmodni, hogy kövér vagy?

– Volt egy időszak, amikor kétnaponta álmodtam ezzel. És iszonyatos érzés volt. Belemarkoltam a nagy, hájas fehér pattanásos fenekembe, fájtak a combjaim, ahogy kidörzsölődtek. És undorító, nagy melleim voltak. Iszonyatos érzés. Álmomban olyan kövér voltam, hogy mozogni sem tudtam. Sokáig küzésről szólt az életem és démonom volt a kövérség. De megtanultam leküzdeni a hájtömeget. És a félelmeimet is.

– Mi a legnagyobb félelmed?

– Az, hogy egy senki vagyok. Fontos, hogy legyünk valakik, mert az életünk erről szól. Mindenki lenni szeretne valaki. Te is, én is, a többiek is. Nem számít, ki voltál, a lényeg, hogy ki leszel. Gyakran mondják nekem, hogy egy hülye rendőr voltam. És? A Magyar Nemzeti Bank elnöke, a miniszterek, a különböző kamarák elnökei ugyanúgy szóba állnak velem, és örülnek, hogy tegeződünk. Őket nem érdekli, ki voltam.

– Nemrég töltötted be a 41-et. Érdekelnek a születésnapok?

– Egyre inkább nem. Az eggyel ezelőtti érdekelt. Az egy fontos dátum volt a kerek évforduló miatt, hiszen negyvenéves lettem. Mégis depresszióssá váltam attól, hogy beléptem a középkorba. A harmincnál örültem, hogy végre férfikorba értem, most megrettentem. Nagyon rossz érzés volt, ezért alkoholmámorosan, tíz kilóval nehezebben szépen hazasírtam magam az étteremből, ahol a feleségemmel „ünnepeltünk”. Az idei viszont már valóban boldog születésnap volt. Rájöttem, hogy a férfiak csúcspontja negyven és hatvan éves koruk között jön el. Ha van eszed, egészséged, tapasztalatod, családod és pénzed is, akkor csak jó dolgok történhetnek veled. Hatvan felett már nem annyira. Addig még van időm kitalálni, hogy majd akkor minek örülhetek.

– Ha a születésnap kapcsán arra kérnélek, pörgesd le életed filmjét, ahogy azt általában vészhelyzetben szokták, mi jutna hirtelene eszedbe az elmúlt negyven évből?

– Elsőként talán az, amikor a nevelőapám 11 éves koromban autót tanít vezetni. Egy Ladát. Óriási élmény volt! Aztán az első szerelmem, a fagyiárus lány, akit elhívtam randizni és eljött velem. Először nálunk aludt, és gyertyafénnyel raktam körbe a padlót. Az első közös balatoni nyaralás is szép emlék. Óriási élmény lenne visszapörgetni a triatlon versenyeket, amikor első ízben szereztem sikerélményeket egykori kövér emberként. Az is óriási élmény volt, amikor bejutottam a rendőrtiszti főiskolára, és a főiskolán a koszos kis őrmesterből hadnagy úr lehettem. Szintén szép emlék, amikor az első aerobic óráimon megjelentek a teltházak. Negyven-ötven csinos csaj jött el az óráimra. Mivel szabad pasi voltam, néggyel-öttel jártam egyszerre. Ez volt a duhaj korszaka az életemnek, ami nagyon klassz volt, de belefáradtam. Óriási élményként jönne vissza az is, amikor a Hősök tornáját először megtartottam. A legszebb emlékek közt van, amikor nagyon hosszú udvarlás után meg tudtam hódítani Rékát. Az első olyan reggel, amikor állt az ajtómban, és azt mondta, ő akkor most ott maradna. Csodálatos és felemelő pillanat volt, amikor az orvos először kezembe adta Larát. És az is, amikor kitaláltam a cukor nélküli Túró Rudit. Elsőként a világon. Elmondhatatlanul jó érzés volt, amikor a kezembe adták az első öt darabot. De folytathatnám a sort napestig. Csak a jó emlékek jutnak eszembe.

Norbi_2_800x534
fotó: Horváth Tamás (www.htphoto.hu)

– Akinek ennyi fordulatot vett már az élete, az fél a jövőtől?

– Akkor jön a baj, amikor az ember a gondolatában megteremti. Én egész életemben rettegtem a jövőtől, sajnos sosem voltam a jelenben. Vagy a múlton rágódtam, vagy a jövőn, de a jelent nem tudtam megélni. Ma már abszolút nem rágódom a múlton. Kijártam a nehéz iskolát. A jövőn sem aggódom, hiszen azt látom, hogy a pozitív energiák további pozitív energiákat generálnak. Úgy érzem, hogy most valami nagyon jó kezdődik az életemben. Olyan nincs, hogy folyton csak rossz történik veled. Hidd el, hogy nekem is megvannak a magam problémái, de egy ponton túl nem kell velük foglalkozni. És arra is rájöttem már, hogy az igazi probléma az, ha az ember elveszíti a szeretteit. Minden más csak smafu.

Írta: Sándor András

Forrás: www.melyinterjuk.hu






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!