NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Sentinel-1A: üzemanyaggal feltöltve!

Potter


Készül jövő heti startjára az Európai Űrügynökség (ESA) első Sentinel műholdja, amely radaros technikával figyeli majd a Földet.

A Sentinel-1A az Európai Unió és az ESA Copernicus programjának egyik alapvető űreszköze lesz. Indítása a francia guyanai Kourou űrközpontból április 3-án várható, egy Szojuz hordozórakétával. A Sentinel-1A közel 700 km magasan húzódó poláris napszinkron pályára kerül. Társa, a Sentinel-1B jövőre követheti a világűrbe.

A 2,3 tonnás Sentinel-1A a szerelőcsarnokban, már üzemanyaggal feltöltve. (Kép: ESA / B. v/d Elst)

Az új európai radaros földmegfigyelő műhold egy hónapja érkezett repülőgépen Dél-Amerikába. Kourouban azóta folynak a start előkészületei, az utolsó tesztek sorozata. Mint minden műholdindítás előtt, most is meg kellett győződni arról, hogy a szállítás során nem érte-e valamilyen sérülés az űreszközt. Megvizsgálták például, hogy a napelemek – ha majd kinyitják őket a pályára állást követően – valóban tölteni tudják-e az akkumulátorokat. Legutóbb pedig a műhold tartályainak feltöltésére került sor a majdani manőverezéshez szükséges hajtóanyaggal.

Nem űrhajósok, hanem a Sentinel-1A feltöltését végző munkások láthatók a képen. A mérgező hajtóanyag miatt van szükség a védőöltözetre. A feltöltés kényes és elég hosszadalmas folyamat, egy héten át végezték. (Kép: ESA / B. v/d Elst)

A Föld körüli pályáról a műhold fontos mérési adatokkal szolgál bolygónkról, méghozzá az időjárástól és a napszaktól függetlenül. A felszínre lebocsátott C-sávú (6 cm-es hullámhosszú) radarjelek egy része visszaverődik a műholdra. Ezzel a módszerrel számos gyakorlati alkalmazásra nyílik lehetőség. Ilyen például a hajóforgalom, a tengeri jég követése, a hullámzás révén a szélsebesség meghatározása, a szárazföldeken a földhasználat, a felszínváltozások nyomon követése. Katasztrófahelyzetekben, mint például árvizek vagy földrengések esetén, a radarmérések segítenek a mentési munkálatokban.

Miközben a műholdat készítik elő, folyik a Szojuz rakéta három fokozatának összeszerelése és tesztelése is Kourouban. A Sentinel-1A végül egy adapterre, majd a Fregat végfokozatra kerül. Hamarosan eltűnik a szemek elől, ha majd ráhelyezik a légköri emelkedés első szakaszában védelmező feladatot ellátó orrkúpot. A start a tervek szerint április 3-án, magyar idő (és már nyári időszámítás) szerint 23:02-kor lesz. A műhold tervezett élettartama legalább 7 év. (Kép: Arianespace)

forrás: http://www.urvilag.hu/






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!