NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Szellemi táplálék

Gy. Horvath Karoly



Gondolatok a konyhában

Ez az írás idézet a Gondolatok a konyhában című kötetből.

… Nemcsak a testet kell táplálni, hanem a lelket is. Ezt a szólást mindenki ismeri, de kevesen veszik komolyan. Az egész világon minden ősi kultúra tisztában van azzal, hogy az ember nem a puszta test. A keleti életmódnak része a szellem építése, naponta táplálják. Még a legeldugottabb törzsekben is tudják, hogy a szellemi szféra létezik. A kereszténység is azt tanítja, hogy az ember, test, lélek és szellem. Ahogy van a szentháromság, Isten egy hármas egység, ugyanúgy az ember is. Mindenkinek megtanítják ezt és mindenki tudja is a leckét, amíg el nem felejti. A kereszténységben sajnos megjelent az a szokás, hogy mindent leegyszerűsítenek testté. Egy idő után minden testivé válik. Szobrok készülnek a szentekből, azokat imádják. Szertartásokat szabványosítanak, aztán úgy vélik, hogy ettől üdvözülnek, pedig egészen mástól! Közben a szellem nem kapja meg a táplálékát, a keresztelkedés, az oltári szentség és egyéb szertartások sokak számára üres színjátékok. Hiányzik belőlük a szellemi töltés, elveszítették eredeti rendeltetésüket, emiatt előfordul, hogy éppen azok érzik magukat idegennek a templomban, akik tiszta szívvel, hittel léptek be oda. A modern nyugati társadalmakban a szellem éhezik. Ez egyrészt a modernizáció, másrészt a materiális tudomány bűne. A materiális tudomány szerint az ember egy elektronikusan vezérelt kémiai üzem. Most már polgárjogot nyert a pszichológia, viszont az a tudomány is sötétben tapogatózik, és abban reménykedik, hogy egyszer a lélek is lefordítható lesz anyagra. Mivel abból indulnak ki, hogy a lelki dolgok titka valahol az agy működési mechanizmusában vannak elrejtve, márpedig az agy egy kézzel fogható dolog. A modern ember csak a mérhető dolgokat fogja fel. Legyen az akár a vallás, ott is a mérhető dolgokat szereti. Megmondja a pap, hogy milyen imát hányszor kell elmondani, bedobálják a megfelelő összeget a perselybe, minimum hetente egyszer elmennek istentiszteletre, és ezzel a szellemi szféra el is van intézve. A szellem pedig tovább éhezik. Mennyiségre minden stimmel, a minőség viszont kérdéses.

A szellemi táplálék nem mennyiségi, hanem minőségi fogalom. A minőségét pedig a fogadókészség határozza meg. A nyitottság. Aki nem nyitott, annak többnyire semmi nem jelent szellemi táplálékot. Teljesen személyre szabott a szellemi táplálék. Nem az a kérdés, hogy mit, mennyit, hanem hogy mikor, kinek és milyent! Bármi lehet szellemi táplálék. Egy könyv, egy dallam, egy látvány. Bármi, amiben élet van. Az élettelen sziklában is lehet élet. Állj oda mellé, figyeld egy ideig, és érezni fogod, hogy sugárzik belőle valami. Nincsenek létfunkciói, nem lélegzik, nem mozog, nem növekszik, nem szaporodik, de van benne valami, ami nem anyag! A zenében is van élet. Nem a szórakoztatóipari tömegfogyasztásra szánt slágerzenében, hanem a muzsikában. Az olyan muzsikában, amit a szerző azért írt, hogy adjon. Élet lehet egy versben, élet van a természetben, mindenben, amibe az alkotó beleadta a saját lelkét.

A szellemi táplálékot nem kívül kell keresni. A hely, ahová befogadod, az valahol benned van. A helyet kell számára megkeresni, előkészíteni. Magadban kell megtalálnod a szellemet, hogy táplálhasd! Van egy hullámhossz, ahol venni tudod az adást. Ha ezt megtaláltad, akkor új dimenzió nyílik meg előtted.IMG_0661

Friderikusz mozijában nagyon megragadt egy történet. Egy férfi mesélte el, aki szendvicsemberként járta a budapesti utcákat. Egy éttermet reklámozott. A szendvicsember ránézésre egy szánalomra méltó, lecsúszott egzisztencia. Aztán láthattuk, hogy ez a férfi hol angolul, hol más nyelveken igazítja útba a külföldi turistákat. Sokkalta műveltebb, és ezerszer szerényebb azoknál, akik szánalommal végigmérték. Elmesélte, hogy sokat dolgozott, küszködött, hogy vigye valamire. Nagy nehezen félre tett valamennyi pénzt, és azt egy rossz kölcsönügylet miatt az utolsó fillérig elvesztette. Akkor rádöbbent, hogy ő az anyagi világban semmire nem fogja vinni, így lett belső építész. Nem a szó szakmai értelmében, hanem a saját belsőjét kezdte építeni. Ebben viszont nagyon is sokra vitte. A látszatot és a kézzel fogható dolgait tekintve szegény, viszont belül nagyon-nagyon gazdag. Ezt a filmet látni kell, nekem katartikus élményt jelentett.

Abban az időben történt, hogy láttam egy videofelvételt, amin újra találkoztam tizenhét éves önmagammal. A reménnyel teli, forradalmár és csupa élet kamasszal. (Jut eszembe: Szentirmai, hozd vissza a kazettát!) Ez, és a szendvicsember története segített abban, hogy újra elgondolkozzam azon, hogy merre indultam és hova értem, és most újra úgy érzem, hogy élek. Belső építész lettem. Megkerestem és megtaláltam a saját szellemi táplálékomat!

Rossz kifogás, hogy a világ rideg és anyagias, az érvényesülésnek egy útja van: törtetni és szerezni. A világ tényleg ilyen. A hajlékony és gyenge akaratú emberek tették ilyenné. A világ kiveti magából azokat, akik mások, mint maga a világ. Nem gondolom, hogy erre úgy kellene reagálnunk, hogy a világhoz hasonlóvá válunk. Változzon meg inkább a világ! Hülyeség mi? Vagy mégse? Nem egyszerű dolog ár ellen evezni, de belehalnék, ha nem tehetném. Az anyagiak korlátozó tényezőt jelentenek számunkra. Egy gátat. Ez a gát viszont olyan, hogy akár egy kisebb sámlira állva is mögé látsz!

Nem tudok Neked receptet adni a szellemi táplálékra. Nincs recept. Erről eszembe jutott, amikor arra bizonyos nagy kérdésre: „miért születtünk?”, valaki azt válaszolta, hogy azért, mert valami elintéznivalónk van. Ezen kezdtem el gondolkodni, hogy mi az elintéznivaló. Nos, ezt senki nem fogja megmondani. Ha mégis megmondja, akkor hazudik, vagy téved. Senki nem mondhatja meg, azt a kérdést csak Te tudod megválaszolni magadnak. Egyet tehetsz: figyeled, ami körülötted történik, figyeled, hogy magad mit teszel. Ahogy telik az idő, próbáld saját magadat jobbá tenni, fejleszteni. Ha elég kitartó és figyelmes vagy, egyszer csak megtalálod a saját belső önmagadat. Akkor már nem lesz kérdés többé, hogy mi az elintéznivalód.

Van a saját személyed, és van egy másik, amilyennek a környezeted szeretne látni. Mindkettő Te vagy. Felnőtt korára mindenki az utóbbival azonosítja magát. Minden ember az idomítás csodája. Beidomított minket a társadalom. A társadalomnak ez a dolga. Sokkal könnyebben kezelhetőek a fazonra igazított emberek.

Lenne egy kacifántos kérdésem egy történet ürügyén. Az alaptörténet az, hogy mászik a hernyó a fán, aztán arra repül a cinege, és megeszi a hernyót. Utána arra repül egy ragadozó madár, és megeszi a cinegét. Ennyi volt az alaptörténet. A társadalmilag leginkább elfogadott értékelés a következő: A hernyó káros, mert rágja a fa levelét. A cinege egy szeretetre méltó madár, és hasznos is, mert megeszi a hernyót. A ragadozó gonosz, mert megölte a cinegét. Tudsz ezzel az leértékeléssel azonosulni? Valószínűleg mindenki tud. Most nézzük a történetet más szemszögből: A cinege egy szadista állat, mert elevenen nyeli le a hernyót, aki aztán az emésztőnedvekben szörnyű kínok között feloldódik, miközben a lelketlen cinege ezzel mit sem törődve vidáman énekel. Abból a hernyóból most már sem katicabogár, sem pillangó nem lesz! Nagy kár volt ilyen brutálisan elpusztítani azt a hernyót. A ragadozó madár ellenben szakszerűen végezte ki a cinegét, annak halála gyors volt és kevés fájdalommal járt. Csak akkor ette meg a cinegét, mikor az már kiszenvedett, mivel a ragadozók nem kegyetlenek. Ez volt egy másik értékelés, ezzel tudsz-e azonosulni?

Mi a saját értékelésed? A saját véleményedben mennyi az, ami egy betanult automatizmus?

Az én saját értékelésem az, hogy sem a cinege, sem a ragadozó madár nem gonosz. Az állatok nem gonoszak. Mindegyik próbálja megtömni a hasát, és egyszer lehet, hogy ő lesz az áldozat. Az állatvilágban a halál épp olyan természetes, mint a születés. A hernyók nem gyászolták meg az elpusztult társukat, hanem tovább rágták a leveleket. A hernyóknak az a dolguk. A ragadozó nem gonoszságból ette meg a cinegét. A ragadozónak az a dolga, hogy zsákmányt ejtsen. Ragadozók nélkül nem létezhet az állatvilág, fontos láncszemei a természetnek. Egyik állat sem öl gonoszságból vagy kapzsiságból. A gonoszság emberi tulajdonság. Mi viszont már kicsi gyermekkorunkban megtanultuk a külföldi állatmesékből azt, hogy vannak gonosz és jó állatok. Rávetítjük az emberi tulajdonságokat az állatvilágra, mert ezt tanították nekünk. A tisztánlátást elhomályosítja a beidomítás. Ha az idomítás egy ilyen jelentéktelen esetben ennyire jól működik, akkor mekkora a hatalma felettünk?

Akit nem tud beidomítani a társadalom, azt kiveti magából. Társadalomra szükség van, nem az anarchia a megoldás. Amíg legalább két ember él a földön, addig a társadalom létezik, és a társadalomban rendnek kell lennie. A társadalom nem ellenség, annak léteznie és működnie kell. Ahogy Jézus mondta: add meg Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré! Szükséges, hogy a társadalom hasznos tagjai legyünk, viszont nem szükséges, hogy eladjuk lelkünket a társadalomnak. Kifelé legyünk a társadalomé, de befelé legyünk a sajátunk!

Nem szeretem az olyan vallási irányzatokat, amelyek elszigetelik magukat a világtól. Kétféle vallás létezik: egyik az, amelyik kivonul a világból, a másik az, amelyik megmarad a világban, de élettelen. Minden eszme intézményesítése együtt jár az eszme átalakításával. Amikor az eszme átalakult, akkor az már egy másik eszme. Néha mondják nekünk gyülekezetekbe járó emberek, hogy fontos a gyülekezet, ott erősödik a hit. Tudod, hogy ezeknek miért fontos a gyülekezet? Azért, mert amiben hisznek, az nem a bennük is élő Isten, hanem egy kívülről szerzett ismeret, ami kívülről táplálkozik. Sok ember, akinek a szelleme éhezik, csapdába esik, mikor először jut szellemi táplálékhoz. Találkozik egy hittérítővel, vagy megismerkedik egy szélsőséges politikai irányzattal, és azt hiszi, hogy megtalálta az igazságot. Pedig mindössze annyi történt, hogy egy éhező része táplálékhoz jutott, és jólesett neki. És újra kívánja, vágyik az után a dolog után, és úgy képzeli, hogy csak akkor lehet elégedett, ha ugyanazt a dolgot mindig megkapja. Belép a szektába, és elvakult híve lesz. Beáll a mozgalomba, és aktivista lesz. Van, aki egy üzlethálózatba lép be, mert a továbbképzéseken valami olyant kap, amiről nem tudja, hogy az egy szellemi táplálék, és azt másképp is megkaphatná. Megismert egy eddig ismeretlen dolgot, és nem tud továbblépni. Az ismeretét kívülről kell táplálni, ezáltal függővé válik. Elveszítette a szabadságát, és emellett meg van arról győződve, hogy a kívülállók azok, akik nem szabadok!

Moldova György írta a Negyven prédikátorban: „minden emberben külön csoda rejlik”. Ne kövess tanítókat, ne azonosulj példaképekkel! Bármilyen bölcs is legyen egy tanítás, akkor is idegen. Egészen addig idegen, amíg be nem fogadod, arra viszont nem kényszeríthet senki! Nem belőled való, nem biztos, hogy a sajátod. Hallgass meg másokat, de na hagyd, hogy tőlük függj. Benned is külön csoda rejlik. Tanuld meg másoktól, ami Neked szól, de ne kötelezd el magad egy tanító mellett sem! Nem a tanító személye az, amire szükséged van, hanem amit magadévá teszel. Szeretni lehet egy tanítót, de bálványozni butaság. A jó tanítás szabaddá tesz.

A tanításoknak van betűje és van szelleme. Az utóbbival lehet valamit kezdeni. A betű viszont csak test, aki a tanításban csak a betűt látja, az szertartásokat gyárt belőle. A szertartás lehet szép, de élő nem! Nem leszel tőle több, legjobb esetben nem árt. Volt egy tanítómester, ősz szakállú és mosolygó szemű, aki szánt szándékkal a saját tanításait cáfolta meg, sokszor ellentmondott önmagának. Egy kérdésre többféle választ adott. Ezt azért tette, hogy összezavarja azokat, akik törvényként kezelték a szavait, és nem a lényegre figyeltek. Nagyon bölcsen tette. Azt mondta: „Azért beszélek, mert addig is csendben vagy, arra úgyis hiába kérnélek, hogy csak légy csendben.” A benned rejlő csodát olyankor ismerheted meg, ha elcsendesedsz. A zsibongás, amely benned van, az a környezetedből ered.

A lényeg: akármit írhatok most, az csak logo rea. Meséltem már, hogy mi a logo rea? A lényeg benned van!

Receptet akarsz? Nem kapsz! Viszont nyersanyagot mutathatok:

A testi-lelki egészséghez nagy-nagy szükség van a legfontosabb szellemi táplálékra, a humorra. Akinek nincs humorérzéke, az egyéb aljasságokra is képes. Én nem engednék gyereket nevelni olyan embernek, akinek nincs semmi humora. A gyerekeknek lételeme a vidámság, őnekik a humor és a játék a szellemi táplálék. A felnőtteknek is az, de árt a komolyságuknak. Nyaraláskor kérdeztem Joe barátomat, – számára fontos szerep jut majd a kínai kajánál – hogy miért csak mi kacarászunk ilyen hangosan ebben a kempingben? Azt mondta: „tudod Karcsi a felsőbbrendűségi érzés tudatában nagyon nehéz vidámnak lenni”. A gyerekeknek ilyen problémájuk nincs, nem rendelkeznek még a felsőbbrendűségi érzés tudatával. Játszva és vidáman élik az életüket. Nem is szabad mindent komolyan venni. Az élet nem iskola, ahol naponta feleltetnek. Nem az a komoly ember, aki komolyan beszél és nem nevet, hanem az, aki komoly döntéseket tud hozni, ha arra van szükség. Bölcs ember sem az, aki tud bölcsen beszélni, hanem aki tud bölcsen dönteni. Az élet játék, be kell tartani a szabályokat, oda kell figyelni és mindenekelőtt élvezni kell. Az a bizonyos ősz szakállú mosolygó szemű ember csak egy valamit vett komolyan: a viccet.

Az sem feltétlenül bölcs, aki megöregszik. Tiszteletre méltóak a bölcs öregek. Kevés ilyen van. Az öregkori elbutulás legbiztosabb jele, amikor valaki azt adja elő, hogy „én már annyi mindent tapasztaltam az életben”. Érted? A múlt idő a lényeg. Aki azt képzeli, hogy megérkezett valahová, az megáll. Az ilyen emberek többnyire a kudarcaikat titulálják élettapasztalatnak. Aki úgy gondolja, hogy már elég tapasztalt, az már nem tanul semmit. Csak felejt. Egy ember sohasem elég tapasztalt. Amíg építi magát, addig épül, különben leépül. Az igazán bölcs ember nem fitogtatja a bölcsességét. Aki fitogtatja, annak még sokat kell tanulnia a bölcsektől. A szellemet is táplálni kell az utolsó napig, nemcsak a testet.

Sok embert a mások véleménye éltet. A külső megítélés a szellemi táplálékuk, de ettől a tápláléktól a szellem nem tud fejlődni. Lehetnek egy emberről jó véleménnyel, de ez önmagában nem érték. Lehet, hogy az illető sok energiát fektet abba, hogy a külső megítélése jó legyen, viszont ezzel a saját belsőjét károsítja. Nem mondom azt, hogy ne foglalkozzunk a külső megítéléssel. Foglalkozzunk, de ne tulajdonítsunk neki nagy jelentőséget. Nem az a lényeg, hogy más mit mond, hanem az, hogy ki mondja! Vannak emberek, akiknek egyáltalán nem számít a véleménye. A legtöbb ember mindenáron meg akar felelni a környezetének, aztán le is alacsonyodik a környezete szintjére, finomabban szólva hozzászürkül a környezetéhez. Azoknak a véleménye számít, akiknek a cselekedeteit tisztelni tudod. Ne azt nézd, hogy mit beszél, hanem hogy mit tesz. Az embert nem az elvei minősítik, hanem a cselekedetei. Legintenzívebben azok szólnak le másokat, akiknek a saját belső értékeiken bőven lenne mit fejleszteniük. Legjobb védekezés a támadás alapon kikezdenek másokat, addig sem ővelük foglalkoznak. Elterelik a figyelmet. Leginkább faluhelyen foglalkoznak az emberek a külső megítéléssel, sok ember fél attól, hogy szájára veszi a falu. Pletyka tárgyává válni egy kellemetlen dolog, viszont van olyan közösség, amelyiknek képtelenség a kedvére tenni.

 


Gondolatok a konyhában






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!