NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Szent Luca ünnepe – Luca napi szokások

Ihracska Hajnalka


Luca napjához több népszokás is kapcsolódik. Eredetileg December 13.-án Szent Lucát ünnepeljük, akit a keresztények különösen nem tartanak számon. Szicíliai nemesi családból származott, de életét az Úrnak szentelte. Tisztaságáról, vallásosságáról és elkötelezettségéről vált nevezetessé. A hagyomány a Gergely-naptár bevezetéséig vezethető vissza. Előtte sokáig ez lehetett az év legrövidebb napja, ellentétben a mai December 21.-ei vagy egyes kivételeknél a 22.-ei nappal.

A régi szokás szerint ezen a napon nem lehetett se fonni, se szőni, sütni vagy mosni. Kölcsönadni sem volt ajánlatos, mert a hiedelmek szerint az adott pénz a boszorkányok kezébe kerül.

A Luca-naptár szerint Luca-napján amilyen idő va

n, a következő év januárjában olyan idő lesz. Luca másnapján amilyen idő lesz, a következő év februárjában hasonló. És így tovább karácsonyig, ami a következő év decemberjére utal.

Megemlíthetjük a Luca-búzát is. Ezzel akarták megjósolni a következő évi búzatermést. Luca napján egy cserépbe búzamagot ültettek, amit a kemence közelében helyeztek el. Ha karácsonyra kizöldült, akkor jó termés volt várható és később a templomi adventi oltár dísze lett.

Ehhez a naphoz fűződik a legnevesebb hagyomány is, a Luca-szék készítés. Ezt December 13.-án kezdték el készíteni úgy, hogy minden nap csak egy- egy munkafolyamatot lehetett végrehajtani, de karácsony estéjére el kellett készülnie. Az éjféli misére magukkal vitték és a hagyomány szerint, aki erre ráállt az meglátta a boszorkányokat. Ebben az időszakban nagyon féltek a boszorkányoktól és védekeztek is ellenük. Az állatok fejét fokhagymával kenték be, a kapuk elé hamut szórtak, vacsorára fokhagymás kenyeret ettek, és a seprűket elzárták.

A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek, minden gombócba egy-egy fiú nevét rejtették. Amelyik gombóc először feljött, a hiedelem szerint az lesz a lány férje.

A néphit kétféle Lucát ismert: a jóságost és a boszorkányost, de az utóbbi volt az elterjedtebb. Ezért is csatoltak hozzá annyi szokást, hiedelmet, mert az emberek féltek a gonosztól. És hogy igazak? Mindenki magának dönti el. Ezzel is segítséget nyújtottunk, hogy minden olvasónk kipróbálhassa a szokásokat.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!