NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Van-e élet a halál előtt? …és utána?

Martina Mortimer


Elmúlt Mindenszentek és Halottak napja is hamarosan. Biztos sokan látogattunk ki a temetőkbe, emlékhelyekre, esetleg a közeli tóhoz, nyaralóhoz. Vannak, akik sehova sem mentek – csendben emlékeztek, otthon. Mások a wellnesst, fitnesst választották – ezt is meg lehet érteni. Szó, ami szó, én is azt mondom, hogy nem csak akkor lehet emlékezni, amikor „kötelezővé” teszik azt. Ha valaki hiányzik, ha valakit a szívünkbe zártunk, akkor bármelyik napon és bármelyik órában emlékezhetünk rá. Gyertyát is gyújthatunk, virágot is vihetünk… Akár a közeli tóhoz, a nyaralóhoz. Nem véletlenül említettem meg ezt a két helyet, hiszen a temetkezés egy másik, nem hagyományosnak mondható (temetőre gondolok) formája manapság elég gyakori. Ismerek olyat, aki azt kérte, hogy a kedvenc tavába szórják, olyat, aki a nyaralójuk udvarán akart nyugodni. Mindkét esetben igaznak bizonyult: „porból lettünk, porrá leszünk”…

Az emberek többsége még mindig ragaszkodik a hagyományosnak mondott koporsós temetéshez, de vannak, akik nem szeretnék, ha a temetőben lelnének örök nyugalomra. Kicsit morbidnak hangozhat, de már a temetésben is vannak „trendek”, és bizony vannak, akik követik itt is a „divatot”. Ez megnyilvánulhat például a koporsó megválasztásában. Már nem csak a színek, hanem a formák közül is választhatunk. Még életünk során eldönthetjük, hogy egy nagy cápában vagy egy autóban akarunk majd nyugodni. Még az űrbe is kilövethetjük magunkat, de akár az óceán mélyére is kerülhetünk.

Lehet, hogy ami nekünk morbid, megbotránkoztató, az másoknak hétköznapi, hagyományos, talán több ezer éves szokás. Nálunk a fekete a gyász színe, máshol a fehér. Van, ahol színekbe burkolják magukat, s úgy gyászolnak, máshol vigadnak – itt meg sírnak. Van, ahol a halál a kezdet, nálunk még mindig többen a halált tartják a végnek.

Vajon valójában mit is gondolhatnak a halálról azok, akik például Indonéziában háromévente kiássák a halottaikat, felöltöztetik őket, s még sétálnak is velük egyet a faluban? És azok, akik a temetőkben együtt élnek a halottaikkal, s bizony együtt is étkeznek velük… ?

Nekem először az is furcsa volt, ahogy a tengerentúlon várták október 31-ét. Volt, ahol már augusztus végén úgy nézett ki a ház előtti kiskert, mint egy bűntény lezárt helyszíne, s a tornácról akasztott emberek lógtak. Akinek nem volt legalább egy sírköve a ház előtt, azt nem is jegyezték a városban. Ők szó szerint fityiszt mutattak a halálnak, egy jó szórakozásnak gondolták és most is annak gondolják. Ők nem gyertyát gyújtanak, vagy, ha gyújtanak is, legfeljebb a faragott tökbe teszik. Ők nem drága virágokat cipelnek november 1-én a temetőkbe, hogy megnyugtassák lelkiismeretüket. Ők inkább bálokat szerveznek, partikat adnak, tömik magukba az édességet, és ha felkapcsolva hagyják a világítást, akkor szeretettel várják a gyerekeket az otthonukban, ahol cukrot, csokit, csipszet adnak nekik.

Ahány vallás, ahány nemzet, annyiféle elképzelés van a halálról, a túlvilágról, az új életről vagy az örök életről. Na, igen, az örök élet… Vajon létezik? Vajon elnyerhető? Mi lehet az? Milyen lehet?

Vannak, akik azt mondják, hogy hamarosan eljön, mások cáfolják, s vannak, akik szerint körforgásban vagyunk: élünk, meghalunk és újra élünk, majd meghalunk… S, ez így megy, egészen az idők végezetéig. Aki már többször született újjá, Ő bölcsebb lesz, akinek vétke volt „előző életében”, Ő „most” bűnhődni fog.

Van olyan vallás, amely állítja: előző életünkben elkövetett bűneinkért mindig később fizetünk meg. Biztosan sokan hallották már, esetleg gondolták is, hogy: nincs igazság a Földön. Talán ez lehet a magyarázata annak, amit az előbb írtam le, hogy az elkövetett bűnök nem nyerik el azonnal méltónak mondható büntetésüket, csak később, egy másik élet során.

Ismerős az a kifejezés, hogy „deja vu”? Talán ezt is az előző életekért lehet „okolni”, mivel egy korábbi élményhez kapcsolódik. Lehet, hogy nem is emlékezünk rá, fogalmunk sincs, hogy honnan jött és miért, de jött, érezhető, furcsa bizsergés…

…És vajon létezik az örök élet? S, ha létezik, milyen lehet? Vannak, akik szerint egy olyan Világ, ahol nincs erőszak, nincs betegség, nincs öregedés, nincs szegénység; csak jólét van, egészséges, boldog emberek.
Mégis, milyen lehet ez? Szórakoztató vagy esetleg egy idő után már unalmas? Fogalmam sincs, de egy mesére emlékszem, amit körülbelül 20 éve láttam.

A mese egyik szereplője a halál volt, a másik pedig egy 80 éves ember. A halál eljött érte, s Ő nem akart menni. Elküldte a halált, s azt mondta, hogy soha ne jöjjön vissza. Az ember már átlépte a 100. életévét, s bizony fáradt, beteg lett, már semmit sem tudott csinálni, csak kínszenvedés volt neki az élet. Hívta a halált, könyörgött, de az soha nem ment már el érte…






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!