NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Vélt értékeink – a nyugati kultúra

Gy. Horvath Karoly



Gondolatok a konyhában

Axiómaként él a képzeletünkben, hogy ami nyugati, az automatikusan fejlettebb is. Biztos? Nézzünk néhány példát.

1

Néhány éve olvastam egy könyvet a sámán inkvizíciókról. Írták benne, hogy a XIII. században a nyugatról jött tanácsadók nyomására a magyar király betiltotta az elmaradott magyar bírósági gyakorlatot, és helyébe a fejlett nyugati eljárásokat helyezte érvénybe. Eddig nem is gyanakodtam semmire, hanem aztán jött a döbbenet, mert azt is leírta, mi volt az elmaradott magyar gyakorlatban helytelen: az, hogy a vádlott szólhatott a saját védelmében, és szembesítették a tanúkkal. Ismétlem: hatályon kívül helyezték azt, hogy a vádlott szólhatott a saját védelmében, és szembesítették a tanúkkal. Ehelyett kaptuk meg a „fejlett” nyugati inkvizíciós módszert. Szerencsére pár száz év alatt utolért minket a nyugat, és a bírósági gyakorlat dolgában újra visszaállhattunk arra a szintre, ahol már a kőkorszakban is ott voltunk.

2

A nyugati kultúra zászlóvivője Shakespeare, és az ő drámái. Mindenki által ismert műve a Rómeó és Júlia. Miről szól ez a darab? Gyűlölködésről, és arról, hogy ennek a gyűlölködésnek áldozatul esnek a fiatalok. Van valami pozitív üzenete? Nincs. Mint ahogy Shakespeare teljes életművének is alig-alig. Tévedés ne essék, elismerem, hogy nagyot alkotott Shakespeare, értette a mesterségét. A problémám a témaválasztásával van. Mért kell folyton az élet mocskát az arcunkba vágni? A gyűlölködést, a kicsinyességet, a gerinctelenséget? Írt királyról, aki elhatározta, hogy gazember lesz, és sikerült is neki, átvert, tanácstalan királyfiról, egyéb negatív hősökről. Mire volt jó? Mért fontos egy írónak, hogy ilyeneken gondolkodjon a közönség? Segíteni akar azoknak, akik szintén gazemberek akarnak lenni, mint III. Richárd? No meg írt néhány vidámabb darabot, amikben legalább nem ömlik a vér patakokban. No de tényleg ez a legpozitívabb élmény Shakespeare drámáiban. Miközben ott van nekünk egy világszínvonalú irodalmunk, hogy csak Arany Jánost és Mikszáth Kálmánt emeljem ki, egy-egy írásukba több jó érzést és emberséget zsúfoltak bele, mint Shakespeare a teljes életművébe. Ám az egész magyar irodalom együttvéve nem kap annyi figyelmet, mint Shakespeare maga. Miért értékeljük túl, és hogyan nem vesszük észre, hogy ez nem egy vállalható értékrend? El kell ismerni, a marketingje valóban sokkal jobb, mint a saját irodalmunké.

3

Idomításunk már gyerekkorunkban kezdődik. A páratlanul gazdag magyar népmesekincs helyett Grimm, La Fontaine, Aesopus, és egyéb külföldi meséken nőttünk fel, majd a tévének köszönhetően a legifjabb generációk már hollywoodi és a japán meséket szívják magukba. Még a felnőtt emberek többsége is úgy tudja, hogy a Jancsi és Juliska magyar népmese, és ez a tény borzasztó. Ég és föld a különbség a magyar, és a külföldi mesék szellemisége, erkölcsisége között. Csodálkozom, hogy a Grimm meséket 18-as karika nélkül tűzik műsorra, mert miről is szólnak? Élveboncolásról, kannibalizmusról, gyilkosságokról, csalásokról, árulásokról. Horror! A Jancsi és Juliska eredeti változata úgy kezdődik, hogy a gyerekek azért szöktek meg otthonról, mert a szüleik éheztek, és azt fontolgatták, hogy megfőzik a gyerekeket, ám a rémtörténetnek itt még nincs vége, találkoznak egy másik kannibállal. Ez kultúrának számít? Lehet, hogy nyugaton igen, de nálunk nem, csak azt nem értem, mért tudják megetetni velünk.Európa a XI században

Aesopous állatmeséi olyan tulajdonságokkal ruházzák fel az állatokat, amikkel azok nem rendelkeznek. Ám annyira hatásosan beépül az agyba ez a szoftver, hogy még felnőtt korban is Aesopus meséin keresztül ítéli meg a természettől elszakadt urbanizált ember az állatvilágot. El kell ismerni, a nyugati mesék marketingje sokkal jobb, mint a magyar népmeséké.

4

Hőstörténetként tanultuk Dávid és Góliát esetét, mert a kicsi legyőzte a nagyot. Ám ha kissé mögé nézünk, elgondolkodhatunk. A régi időkben gyakran előfordult, hogy párviadalokkal döntötték el a csata sorsát, nem a seregek ugrottak egymásnak, így elkerülték a nagyobb vérveszteséget. Szigorú szabályai voltak ezeknek a viadaloknak. Alapvető volt, hogy egyforma fegyverzettel kellett kiállniuk a küzdő feleknek. Történt egyszer, hogy az egyik sereg kiállított a viadalra egy Góliát nevű vitézt, páncélban és nehéz fegyverzettel. A másik sereg pedig kiállított egy Dávid nevű vitézt, akinek se kardja, se páncélja nem volt. Góliát tisztességes volt, nem támadott, hiszen egy fegyvertelen emberrel állt szemben. Dávid pedig szabálytalanul elővett egy olyan fegyvert, amilyennel ellenfele nem rendelkezett. Egyikük tisztességesen küzdött, a másikuk nem. Hogyan hihettük el, hogy kettejük közül a sunyi orgyilkos a hős? Igaz, el kell ismerni, Dávid marketingje sokkal jobb, mint Góliáté.

5

A zenei életbe is betört a nyugat. Egy Bye Alex művésznevű illető megnyert egy dalversenyt, egy látszólag ártatlan, könnyed dallal. A nép, az istenadta nép pedig úgy hallgatja, mintha egy szerelmes dal lenne, pedig nem az. Most megpróbálok attól eltekinteni, hogy az énekesnek nincs hangja, és ha rám lenne bízva, az egész bandát lecserélném Kiss Tibire, vagy Zoránra. Koncentráljunk a szövegre. Mit ismételget? Az ÉN kedvesem, az ÉN kedvesem, jó NEKEM, jó NEKEM, RÁM talál. Ez a dal az önzésről szól. Arról, hogy a szerelmem a tulajdonom, birtoklom őt, és nem az a lényeg, hogy kettőnknek legyen jó, hanem egy énközpontú egoista, önző világképet hirdet. Nem túl erős a kontraszt a könnyed dallam és a negatív szöveg közt? Ennyire könnyű ezt a békát lenyomni a tömegek torkán? Ennyire. Jó a marketingje.


Gondolatok a konyhában






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!