NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Verekedni magyarul tudok

Pete László Miklós


Valamikor a XVI. században portyázó török csapat rontott egy magyar várra. A néhány száz akindzsi nagy zsákmányt remélt, de nem sok prédára akadt. A falusiak zöme jól elrejtőzött, vitték szegényes értékeiket, állataikat. A kontyos csak az üres házak zsúpfedeleire vethetett csóvát.

Hanem ez a vár! Legfeljebb néhány tucat magyar hitetlen lehet benne. Jó lenne elfoglalni és kirabolni.

A csapatot vezető bég úgy döntött, ráijeszt a várőrségre. Ágyúkat ugyan nem hozott magával, de úgy vélte, hogy a gyengén védett, rozzant erősséget közönséges rohammal is beveheti. A gyaur magyarok úgyis gyávák.

De hát, ha gyávák, akkor talán elég megijeszteni őket…

Nosza, a rác íródeákkal tüstént megadásra szólító levelet íratott, méghozzá magyarul és szerbül. Aztán egy mindkét nyelvet ismerő magyar renegáttal beküldte a várba.

Bent az öreg kapitány ránéz a levélre.

- Miféle nyelven van ez?

- Szerbül és törökül – készségeskedett a küldönc. – Lefordítom kegyelmednek, ha akarja.

- Ne fáradj, fiam! Egy kérdésre felelj csak: megadásra szólít?

- Igen, uram.

- Akkor vidd innen! Mondd meg a bégnek, nem adom fel a várat, és hordja el magát, amíg jól van dolga.

A küldönc már elindult, de a kapitány még utánaszólt:

- Mondd meg azt is neki, én nem értek se rácul, se törökül. Még verekedni is csak magyarul tudok.

A küldönc jelentett a bégnek, mire a törökök letáboroztak a vár alatt. Pihennek egy kicsit, ráérnek másnap rohamozni.

A kapitány csak erre várt. Csendben felsorakoztatta az embereit, és a mikor a török kényelembe helyezte magát, minden ágyúját egyszerre sütötte rájuk, aztán a zűrzavart kihasználva vitézeivel kirohant, és elkergette a vár alól az ellenséget.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!