NEKÜNKSZÓL VÁROSOK


BUDAPEST    DEBRECEN    KECSKEMÉT    PÉCS    SOPRON    SZEGED    SZOLNOK

Versenyben maradt a Fradi

Balassa Daniel


Kiélezett, remek iramú meccset játszott egymással a Debrecen és a Ferencváros a bajnokság utolsó előtti fordulójában.
Mindkét csapatnak rendkívül fontos volt a győzelem, hiszen a Győr mögött loholó együttesek a kupaindulást jelentő helyekért hajtanak. Debrecenben mindkét csapat a három pontért hajtott, az iksz mindkét csapatnak tragédia lett volna. Ennek megfelelően bekezdtek a felek és Somália már a hatodik percben betalált a hazai kapuba. A debreceni védelem is ingatag volt, de a vendégeké is kihagyott, Csukics lerántotta Szűcsöt, a 31. percben pedig Coulibaly révén büntetőből egalizált a Loki. Mindkét kapu előtt voltak helyzetek, és 5 perc múlva ismét a zöld-fehérek vezettek, Jenner góljával. A félidő végéig már nem eset újabb gól. A szünetben Kondás Elemér próbált frissíteni, beküldte Ramost a középpályára.

Győzött a Fradi

Ennek ellenére ismét a Fradi kezdett agilisabban, Józsi rúgott kapufát, majd egy perccel később Bognár Tamás játékvezető egy nem túl durva belépőért kiállította Máté Pétert. Az emberhátrányban levő hazaiak próbálkoztak, de újabb gólt a Fradi szerzett a 83. percben Perics révén. A végjáték aztán még izgalmasan alakult, hiszen a vendégvédelem ismét összehozott egy büntetőt, Coulibaly pedig köszönte szépen és belőtte, de az eredmény 3-2-es FTC győzelem.A Debrecen már nem érhet fel a dobogóra, azonban a kupagyőzelme Európa Liga-indulást ért. A Fradinak még a Honvéddal kell megvívnia a csatát a harmadik helyezésért.






HOZZÁSZÓLÁSOK»



Cikk bejelentése



Írjon Ön is,írj te is magazinunkba!